Egy pont ide, egy pedig oda

Eredmények, középdöntő, 1. forduló: I. csoport (Stavanger): Norvégia–Lengyelország 24-24, Dánia–Horvátország 30-20, Szlovénia–Montenegró 31-29. Az állás: 1. Norvégia 5 pont, 2. Dánia 4 (88-71), 3. Horvátország 4 (81-81), 4. Lengyelország 3, 5. Szlovénia 2, 6. Montenegró 0. II. csoport (Trondheim): Magyarország–Svédország 27-27, Franciaország–Spanyolország 28-27, Németország–Izland 35-27. Az állás: 1. Franciaország 6 pont, 2. Németország 4, 3. Magyarország 3 (86-83), 4. Svédország 3 (75-74), 5. Spanyolország 2, 6. Izland 0.

Ahhoz képest, hogy tegnapi írásomban önálló bekezdést szenteltem Polagyenko játékvezető magyaros kötődéseinek, kiskunhalasi katonáskodásának, valamint az egykori disznóvágásoknak, különös tekintettel a töpörtyűre, keddre virradóra az orosz bírópárost szerbre cserélték. Természetesen nem azért, mert a férfi kézilabda-Eb szervezőbizottságának illetékesei Közép-Norvégiában is olvassák a Magyar Nemzetet, de különben sem ez volt a nap magyar vonatkozású kézilabdás híre.
Hanem a svédek elleni meccs mellett az, hogy Németh András mégis lemondott a női válogatott kapitányi posztjáról. E fordulattal természetesen önálló írásban foglalkozunk, de innen is engedtessék meg két megjegyzés. Először: nagy kár és hiba, ha szakmai konfliktusok személyes konfliktusként csapódnak le, mert így feloldhatatlannak tűnhetnek, miközben az önmagában természetes, hogy a vb-8. helyezés után a játékosok sem értenek mindenben egyet a szakvezetővel. Másodszor: Németh András másfél évtizede amúgy is sikeres pályafutása az elmúlt két évben csúcsára ért – a toldozott-foldozott Fradival előbb EHF-kupát, majd a toronymagas esélyes Győr előtt bajnokságot nyert, legutóbb pedig az osztrák Hypóval százszázalékosan zárta a BL-csoportkört. Ettől akár az a tévhit is kialakulhatott benne, hogy minden megy magától, de ennek első cáfolata miatt nem kellett volna mindjárt ilyen végletes elhatározásra jutnia.
Férfiválogatottunk számára persze tegnap délutánra megszűntek a külvilág ingerei, és nem csak azért, mert a társaság zárt kapus edzéssel készülődött a svédek elleni Európa-bajnoki középdöntőre. Őket kérdésemre így jellemezte legendás elődjük, az előző évszázadban a világ legjobbjának választott Magnus Wislander: „Tehetségesek, de fiatalok és tapasztalatlanok, bár ez a negyvenéves kapusunkra, Svenssonra nem feltétlenül igaz. Ám a többieknél rengeteget számít, hogyan kezdenek. Ha a meccs elején megtörik őket, mint a franciák tették, lehajtják a fejüket, és lélekben már veszítettek. Ha viszont jól indulnak, bármire képesek.”
A mieink Fazekas bravúrjaival és Ilyés két góljával, 2-0-lal és 4-1-gyel rajtoltak, vezettek is folyamatosan, csupán a Kiel klasszis beállósával, Ahlmmal nem tudtak egy ideig mit kezdeni. Mivel bejöttek az átlövések, és a két Iváncsik is génjeinek megfelelően termelt, csapatunk nagyrészt uralta az első félidőt – inkább annak is az elejét –, ám kulcsmomentumokban a szerencse mellett Fazekas két ziccerfogása is kellett ahhoz, hogy 16-14-es előnnyel vonuljon szünetre. Remény és aggodalom jól megfért egymás mellett a szívünkben.
Aztán az utóbbi fokozatosan szorította ki az előbbit, mert 20-17-es magyar vezetésről egy 7-0-s rohammal 24-20-ra fordítottak a skandinávok. A magához képest lassú Eklemovicsot Császár váltotta, de ekkor Gál Gyulán is érződött, hogy nem tökéletes még a keze, sehogy nem ragadt hozzá a labda. Még innen is volt visszaút, pedig 25-26-nál hetest, majd kettős emberelőnyt hibáztak a fiúk. Ám Mocsai egyenlített büntetőből, Zubai pedig másfél perccel a duda előtt visszavette az előnyt. Így a svédek örülhettek a lélegzetelállító, 27-27-es döntetlennek, de mi sem bánkódhatunk, mert együttesünk nem először tett tanúbizonyságot hatalmas lelki erejéről. Skaliczky László szövetségi kapitány minderről annyit mondott: „Nyertünk és veszítettünk is egy pontot. Majd a végén derül ki, melyik megállapítás van közelebb az igazsághoz.”
Ma újabb északi ellenfél következik, a tegnapinál valamivel gyengébb Izland. Nem is baj, mert győzelemre vagyunk ítélve.