EKF: Elmarad a 2010-es pécsi kórusolimpia is

Bóka Máté Ciprián
2008. 02. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb bukásról számolt be tegnap a helyi média a pécsi kulturális fővárosi projekttel kapcsolatban. Bár tavaly júniusban az önkormányzat még határozatban is leszögezte, hogy a nemzetközi kórusolimpiát a 2010-es programok között szerepeltetik majd, kiderült, az esemény is, mint például a tervezett Matisse-kiállítás, elmarad. A szervező cég ugyanis – miután érdemi információt nem kapott Pécs szándékairól – Kínában rendezi meg a két év múlva esedékes, nagyszabású világversenyt. A program másfél milliárd forintba került volna, de a pécsiek hatszázmillió forint megtérülését várhatták volna a kórusok részvételi díjaiból.
Páva Zsolt ellenzéki frakcióvezető úgy látja, az utóbbi hónapok alatt bebizonyosodott, hogy a szűk határidők miatt a városvezetésnek szembe kell néznie azzal, valójában a város mit is képes megvalósítani, és az egykor vállaltakból végül is mit tud teljesíteni 2010-ig. Eközben Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere úgy fogalmazott, hogy az eredeti pécsi program bedőlt, az ország pedig lejáratódhat, a cívisváros azonban nem elhalászni akarja a lehetőséget, hanem segítene Pécsnek.
Páva Zsolt erre úgy reagált: „A segítséget természetesen elfogadjuk, de csak akkor, ha az nem sérti a város érdekeit.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.