Azért kértem szót a falu határában létesítendő új szemétlerakóhely kérdésében, és nem leszek hosszú, mindenkinek drága az ideje, egyébként is hátravan még harminckét napirendi pont, ellenben tudomásomra jutott, hogy Szappanos képviselőtársam, és ezért ne haragudj meg, Janikám, tegnap az esti órákban, bocsánat a szakkifejezésért, de alkoholt fogyasztott a buszfordulónál elhelyezkedő Koccintó italboltban, de ne kerteljünk, kocsmáról van szó, mindnyájan jól ismerjük a helyet, azt se mondhatom, hogy messzire elkerüljük, találkoztam én már ott, továbbmegyek, nem is bent, az erősen felújításra szoruló söntésben, hanem hátul az udvarban, ahol az ideiglenes mosdót helyezték el kifogásolható higiéniai körülmények között, magyarán nincsen se oldala, se teteje, úgy értem, valaki a meszesgödröt kinevezte mosdónak, még inkább illemhelynek, na, kérem, mindnyájan emlékszünk, hogy január elején a kora esti órákban a postásunk az eljegesedett talajon megcsúszott és fejjel előre beleesett, négyen húztuk ki belőle, de sajnos az eboltási felszólítások mind tönkrementek, élesebben fogalmazva eláztak az emberi szennyvízben, szóval a részemről nem kifogásolom, hogy Szappanos képviselőtársam ott elfogyasztott tizenhét nagyfröccsöt, az alkohol iránti vonzalom részemről magánügy, egyébként a szervezeti és működési szabályzat is annak tekinti, remélem, a jegyző ebben megerősít, ezért én nem is foglalnék állást, de látom, néhányan ingatják a fejüket, nekik mondom, a képviselő úr csakugyan tizenhét nagyfröccsöt húzott le szórakozás keretében, én ugyan nem számoltam, az adat Uborkától származik, vagyis Tóth István bérlőtől, aki az üzletet közmegelégedésre működteti, gondoljanak bele, reggel fél hatkor kinyit, hogy a munkába igyekvők ne üres gyomorral üljenek buszra, ez az ő részvétele a helyi közéletben, amely vagy pezseg, vagy nem pezseg, erről most különösebben nem nyitnék vitát, de ha már itt tartunk, a reggeli buszmenetrendet felül kellene vizsgálni, erről két éve már született határozat, mégis rendszeresek a késések, továbbmegyek, a járatkimaradásokról alkalmanként jegyzőkönyvet kellene felvenni, de ezt nehezebb elérni, mint a vízen járni, ha szabad bibliai példával élnem, hiába, a közlekedés neuralgikus pontja a falunak, mióta a megállót privatizáltuk, a buszváróból pedig meteorológiai állomás lett, de nem erről szeretnék szólni, hanem a szemétlerakóhely kijelöléséről, ja, az előbbihez még annyit, hogy a közlekedési buszok olyan elképesztő műszaki állapotban vannak, kérem, hogy január 7-én a Saroglyáról érkező gyorsjáratot az utasok tolták be az erdőbe, mert kiesett belőle a motor, de a negatívumok közt említhetném a főtéri falatozót is, ahol virslit vagy sült oldalast hetek óta nem lehet kapni, ellenben kilós ruhát és tajvani balettcipőt igen, elmondása szerint a tulajdonos közkívánatra váltott profilt, persze én nem vagyok hivatott fölötte messzemenően pálcát emelni, de részemről felháborító, hogy december végén azért járt nálunk a kereskedelmi televízió, mert a fél falu balettcipőt visel, még akkor is, ha két párat háromszáz forintért lehet kapni, én személy szerint nem vagyok híve a távol-keleti típusú ruházkodásnak, de annak se, hogy képernyőn pellengérezzék ki, hogy a lakosság balettcipőben várakozik a rendelőben, erről sürgősen álláspontot kellene kialakítani, és nem akarok személyeskedni, de hovatovább azt is látom, ha jobbra letekintek, hogy Monyorós képviselő asszony is balettcipőben vesz részt az ülésen, feltételezem, ő is a falatozóban vásárolta, de most ebbe nem akarok belemenni, viszont engedjenek meg egy rövid kitérőt a traktoros Suhajda tárgyában, aki most szombaton visszaeső jelleggel garázdaságot gyakorolt, sőt, nem is annyira ő, mint az illető személy disznója, amelyik a hentes érkezésekor elmenekült az udvarból, heten vették üldözőbe, mire a rémült állat a bölcsőde konyhájába menekült, feldöntötte a tűzhelyet, a gulyásleves megsemmisült, Prehoda nénihez ki kellett hívni az orvost, de szerencsére csak ijedséget szenvedett, viszont a héten harmadszor készült a konyhán gulyásleves, tehát időszerű volna a gyermekélelmezést illetően helyi rendeletet alkotni az elszaporodó egyoldalú táplálkozás megfékezésére, hát, kérem, ami pedig a szemétlerakót illeti, egyetértek az előterjesztéssel, miszerint a régi csordakút környékét jelöljük ki erre a célra, köszönöm a szót.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
