Győztek a szülők, megmarad az iskola

Vass-Gabay Dorka
2008. 02. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem fogadja el Újbuda önkormányzata a Farkasréti Általános Iskola fenntartói jogának átvételére benyújtott ajánlatok egyikét sem, mert azok nem teljesítették a kerület elvárását – közölte Molnár Gyula, a XI. kerület MSZP-s polgármestere. Közleményében leszögezte, a tervezett átadásról a jövőben tárgyalásokat sem folytatnak, tekintettel a 142 ezer kerületi polgár, 8000 gyerek és 2700 pedagógus-közalkalmazott érdekeire.
Molnár szerint az önkormányzat sokat spórolt volna, ha a városrész legrégebbi, az idén 77 éves intézményét, működtetését, sőt felújítását egy alapítvány vette volna át, és a „speciális igények” kielégítése mellett a jelenleg is ott tanuló diákokat és szüleiket nem éri kár.
A szülők azonban éppen ez utóbbitól tartottak, ugyanis a helyi képviselő-testület MSZP–SZDSZ– MDF-es többsége egy jórészt ismeretlen alapítványnak kívánta átjátszani az iskolát ötven évre. Az alapítvány egyik meglévő intézményébe jár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester fia is. A tanárokat, a szülőket és a diákokat tavaly decemberben, a tanév vége előtt alig egy héttel értesítette tervéről az önkormányzat, előterjesztését pedig a testületen is áterőltette a kerület balliberális vezetése. A szülői munkaközösség azonban attól tartva, hogy ezután csak borsos tandíj fejében járhatnának iskolájukba a gyermekek, saját költségén hatástanulmányt készíttetett, amelynek eredménye megerősítette, hogy fennáll a szegregáció veszélye, és az „elithez” nem tartozó családok kiszorulnak az alapfokú oktatásból is.
Kupper András újbudai fideszes frakcióvezető a Magyar Nemzetnek leszögezte: győztek a szülők, akiknek jobb szakértőik voltak, mint az önkormányzatnak. – A polgármester bölcs döntést hozott, de sokat megspórolhatott volna, ha felelőtlen ötletekkel nem riogatja az itt élő embereket – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.