Azok után, hogy szerdán eredményesnek hirdették ki a Sheffield Unitedet is birtokló Kevin McCabe által fémjelzett Espalande Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. pályázatát a Ferencváros Üllői úti ingatlanára, az FTC-klubházban tegnap már sajtótájékoztatón vázolták fel a labdarúgócsapattal kapcsolatos terveket vagy inkább még vágyakat. A győztes céget képviselő Somorjai Márk ügyvezető mellett a Ferencváros elnöke, Rieb György is kijelentette, az FTC-nek tavasszal fel kell jutnia az NB I-be (most négy pont a hátránya a vezető Kecskeméttől). Bár az elnök e magától értetődő igényhez hozzátette: az angolok részéről az sem járna azonnali negatív következményekkel, ha a feljutás az idén elmaradna.
Rieb György kijelentette, hogy a klub részvénycsomagjából öt százalékot megtartanak, így megmarad a vétójog is, majd meglepő fordulattal közölte: öt év alatt folyamatosan kapnák-vásárolnák vissza részvényeket McCabe-től, amíg részesedésüket ötven százalékra nem emelnék. Ha emellé odahelyezzük, hogy az új brit tulajdonos két-három éven belülre tűzte ki a BL-selejtező elérését, akkor nyilvánvaló, hogy akad még tisztáznivaló.
Bobby Davidson, a Sheffield United menedzsere azonban máris elégedettségét fejezte ki: „Fantasztikus, hogy a Sheffield United és a Ferencváros együtt tud működni. Hamarosan több futballista is Magyarországra érkezik, és persze lehetőség van arra, hogy innen Sheffieldbe is menjenek.” Davidson elmondta: első körben két-három angol játékos jön Budapestre, akik jelenleg kínai klubokban játszanak, majd közös tárgyalások után újabb futballistákkal tölthetik fel Csank János vezetőedző keretét.
Kíváncsian várjuk a folytatást az ingatlant és az FTC többi szakosztályát illetően is.
Így érkezett meg Donald Trump Skóciába + videó
