Ismét fókuszban a RAF

Stefan Lázár
2008. 02. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is foglalkoztatja a berlini igazságszolgáltatást a tíz esztendővel ezelőtt feloszlott szélsőbaloldali német terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF). Az államügyészség három hajdani terroristát ismételten rendőri őrizetbe akar venni, mert nem hajlandók tanúvallomást tenni a harminc évvel ezelőtt meggyilkolt főállamügyész elleni merénylet főszereplőjéről. A már szabadon bocsátott Brigitte Mohnhaupt és Knut Folkerts, valamint a még börtönbüntetését töltő Christian Klar megtagadta az együttműködést az igazságszolgáltatás képviselőivel, arra a jogra hivatkozva, miszerint a tanúk nem kötelezhetők saját magukat is terhelő tettek bevallására. Az államügyészség megítélése szerint ez a jog a három RAF-tagra nem vonatkoztatható, miután őket egyszer már elítélték, tehát a tőlük elvárt további információ rájuk már semmilyen befolyással sem lenne.
Az alkotmányvédő hivatal értesülése szerint a főállamügyész elleni merénylet során a szintén a terrorszervezethez tartozó Stefan Wisniewski adta le a Siegfried Buback és két kísérője halálát okozó lövéseket. A másik három terroristát a gyilkosságban való részvétel miatt ítélték el, anélkül, hogy a valós tettes kilétét sikerült volna tisztázni. A per során Wisniewski nem ült a vádlottak padjában, rá csak tavaly áprilisban figyeltek fel a nyomozók, azt követően, hogy a szintén exterrorista Boock őt nevezte meg fő tettesként, és erről tájékoztatta a meggyilkolt főállamügyész fiát, Michael Bubackot. Az újfent megindított nyomozást nehezíti, hogy a magát szívesen előtérbe állító Peter-Jürgen Boock szavahihetősége gyenge lábakon áll, így az államügyészség a Monhaupt–Folkerts–Klar triótól remélt alátámasztó vallomást. Miután ez elmaradt, a nyomozást vezető bíró a kikényszerítő letartóztatást kérvényezte. Az érintettek ez ellen panaszt emelhetnek, így őrizetbe vételük időpontja egyelőre bizonytalan.
Az államügyészség kitartó munkája a RAF-terror tetteseinek maradéktalan felderítésére további sikert eredményezett. Kiderült, hogy kik követték el 1993 márciusában a hesseni Weiterstadtban a majdnem teljes egészében elkészült fegyház épülete elleni bombamerényletet. Az azóta illegalitásba vonult Daniela Klettet és Ernst-Volker Staubot letartóztatási paranccsal körözik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.