Medgyessy Péter részt vett és beszédet mondott hétfőn az Izraelben rendezett Herzliya konferencián – adta hírül a Kormányszóvivői Iroda tegnap az Országos Sajtószolgálaton keresztül. A január 20–23. között rendezett, a közel-keleti térség egyik legjelentősebb gazdasági és politikai tanácskozásán a magyar politikus a globális kihívásokról, az energiabiztonság, a vízellátás és az élelmiszer-ellátás biztonságának kérdéséről, valamint a jelzáloghitel-válság európai aspektusairól beszélt – áll a közleményben, mely kitér arra is, hogy Medgyessy számos vezető izraeli politikussal is tárgyalt: Benjamin Netanjahuval, a jobboldali Likud volt miniszterelnökével, Stanley Fischerrel, az Izraeli Nemzeti Bank elnökével, Colette Avitallal, az izraeli parlament, a knesszet alelnökével, Tomi Lapid magyar származású politikussal. Az utazó nagykövet Medgyessy további befektetési lehetőségekről tárgyalt a magyarországi tevékenységéről már ismert izraeli üzletemberrel, Juli Oferrel.
A hivatalos közlemény nem említi meg, hogy – amint az a konferencia honlapján elérhető összegzésből kiderül – a volt magyar kormányfő főként Kína felemelkedése kapcsán járta körbe beszédének témáit. Kijelentette azt is: „nem vagyok optimista az EU közeljövőjével kapcsolatban”. – A 12 újonnan csatlakozott ország átlagos növekedése 5-6 százalék, de gazdaságuk alapja gyenge – mondta Medgyessy, aki a sereghajtó két százalék alatti magyar ütemről nem ejtett szót. A kormányzati közlemény a rendezvény címét sem ismerteti. A 2008-as Herzliya konferenciát A hatvanéves Izrael: az állóképesség próbája cím és a Mérlegen Izrael nemzeti biztonsága alcím alatt rendezték meg.
A fák öntözését sem tudja megoldani a főváros
