Sok bajtól megóvhattuk volna az országot, ha egy ilyen műhely 18 éve létrejön – kommentálta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke tegnap, hogy a párthoz kapcsolódó Barankovics Alapítvány keretei között, zsidó személyiségek kezdeményezésére megalakult az Izraelita Politikai Műhely. A KDNP elnöke a Gellért Szállóban tartott tájékoztatón hangsúlyozta: e társadalomfilozófiai kérdések taglalására vállalkozó csoport azt tükrözi, hogy a hazai zsidóság sokszínű. – A műhely befogadásáért bizonyára támadásokat kapok majd a szélsőjobb irányából, illetve olyanoktól, akik aktuálpolitikai bizniszük monopóliumát látják veszélyeztetve – jegyezte meg Semjén.
Weisz Péter, a politikai műhely vezetője, a debreceni Magyar– Izraeli Baráti Társaság alelnöke szerint a keresztények és zsidók közös érdeke hazánk morális felemelkedése. Halmos Sándor, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem volt oktatója szerint a műhely tagjai izraelita vallású magyaroknak tartják magukat. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke az MTI-nek elmondta: minden zsidó szíve joga, hogy éljen gyülekezési jogával.
Szijjártó Péter elmondta, mi a magyarok feladata a háborúval kapcsolatban
