A Globex Holding 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőt és több önkormányzatot károsított meg több milliárd forinttal. Az ORFK 1998-ban kezdett nyomozni a Globex-ügyben. Postáné Vellai Györgyit és Vajda Lászlót nemzetközi elfogatóparancs alapján Németországban fogták el 1999 januárjában, majd a magyar hatóságok 1999 áprilisában előzetes letartóztatásba helyezték őket. Fogva tartásukat két és fél év után, 2001 augusztusában, házi őrizetüket pedig 2002 júliusában szüntette meg a Fővárosi Bíróság. A Fővárosi Főügyészség 2001 júliusában nyújtotta be a vádiratot. Ebben Postáné Vellai Györgyit és Vajda Lászlót húszrendbeli, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, 45 rendbeli, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, valamint különböző minősítésű hűtlen kezeléssel, tőkebefektetési csalással és magánokirat-hamisítással vádolták. Postáné Vellai Györgyi és Vajda László mellett a részvénytársaság további öt volt vezetője, valamint a hárommilliárd forintos kárt szenvedett Sopron önkormányzata által megbízott könyvvizsgáló, illetve két, a Globexszel üzleti kapcsolatban álló cég vezetője is a vádlottak padjára került. A 2006 decemberében kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság több pontban felmentette a vádlottakat, így például a soproni és a fővárosi XII. kerületi önkormányzat portfóliókezelése ügyében. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság kimondta az első- és a másodrendű vádlott bűnösségét 60 rendbeli sikkasztásban, többek között a kisbefektetőkkel kapcsolatos vádpontban, továbbá Postáné Vellai Györgyi bűnösségét hűtlen kezelés, csalás és magánokirat-hamisítás miatt is.
Postáné Vellai Györgyi elsőrendű vádlottat, a Globex egykori vezérigazgatóját akkor tehát két év hat hónap, Vajda László másodrendű vádlottat, a cégcsoport egyik tulajdonosát pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték. Mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, ezért az elsőfokú ítélet szerint sem az első-, sem pedig a másodrendű vádlottnak nem kellett börtönbe vonulnia. További öt vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, ketten megrovást kaptak, egy személyt pedig minden vád alól felmentett az elsőfokú bíróság.
Észak-Korea komoly bejelentést tett az orosz külügyminiszternek
