November óta a kanadai hadsereg nem ad át foglyokat az afgán hatóságoknak, miután olyan értesülést kapott, hogy az afgán börtönökben megkínozzák őket – közölte egy levélben szerdán a kormány. A kanadai hatóságokat novemberben értesítették arról, hogy egy Kanada által átadott foglyot bántalmaztak a NATO által felügyelt ország egy börtönében. A dél-afganisztáni Kandahárban 2500 kanadai katona teljesít szolgálatot. Afganisztánban többnemzetiségű, de túlnyomó részt amerikai katona állomásozik, akik részt vesznek a helyi erők kiképzésében és felfegyverzésében.
A kanadai külügyminisztérium korábban az Egyesült Államokat és Izraelt is feltüntette azon országokról készített listáján, ahol kínozhatják a foglyokat. A felsorolás kapcsán, amely egy, a diplomaták felkészítésében használt tanfolyam segédanyagában jelent meg, mindkét ország felháborodását fejezte ki. Sértőnek találjuk, hogy egy listára kerüljünk olyan országokkal, mint például Irán és Kína. Már maga a feltételezés is nevetséges – fejtette ki az AP hírügynökségnek David Wilkins ottawai amerikai nagykövet. Mind Amerika, mind pedig Izrael nyomást helyezett a kanadai kormányra, hogy távolítsák el nevüket az ominózus listáról. Maxime Bernier kanadai külügyminiszter bocsánatot kért a kellemetlen ügy kapcsán és kijelentette, a felsorolásba „tévedésből kerültek bele Kanada fontos szövetségesei”.
Mindenki Orbán Viktorral akart fotózkodni a repülőgépen
