A pénzromlási ütem és a térségben legkedvezőtlenebb „fejlődési” mutató mellett az eurózóna lassuló növekedése miatti exportbevétel-kieséstől is tartanak a bankok elemzői, akik ezért a magyar gazdaság sérülékenységét emelték ki. A fenti okok mellett a hitelválság miatt jelentősen lecsökkent globális kockázatvállalási hajlandóság is arra készteti a befektetőket, hogy inkább a biztosabb gazdasági lábakon álló valutákból vásároljanak az elemzők szerint. – Míg a környező államokban alapkamatot emelnek, és így növelik egy-egy valuta hozamát, addig a forint esetében inkább csökkentést jósolnak erre az évre – reagált a hírre lapunknak Kutasi Gábor, az ICEG EC gazdaságkutató intézet tudományos munkatársa, aki szerint a forint így régiós versenyhátrányba kerülhet.
*
A vezető elemző szerint az eurózóna lassulása azért is érinti kedvezőtlenül hazánkat, mert a húzóágazatnak tartott exportunk több mint fele ebben a térségben talál vevőre. – Az utóbbi hetekben a magyar vállalati részvények és kötvények iránti bizalomvesztés jól megfigyelhető a külföldi befektetők körében – tette hozzá.
A gazdasági bizonytalanságot támasztja alá a Pénzügyminisztérium (PM) tegnap közzétett legfrissebb kimutatása is: eszerint az államadósság-állomány az idén egyetlen hónap alatt 268 milliárd forinttal emelkedett, január végére elérte a 15 853 milliárd forintot. A hitelfelvételeken túl a forint elmúlt hetekben történt gyengülése is jelentősen, 109 milliárd forinttal duzzasztotta az adósság értékét. A negatív tendencia a kamatterhekben is megmutatkozik: januárban a költségvetésnek 41,6 milliárd forintot kellett kamatokra kifizetnie, a februári teher pedig eléri a 230 milliárd forintot. Az állampapírok hozamaira vonatkozó adatok szerint hazánkat a versenytársakhoz képest csak jóval magasabb felár mellett hajlandók finanszírozni a befektetők. Az államháztartás hiánya ebben a hónapban 220 milliárd forintra rúg, s a deficit az első negyedévben eléri az egész évre várt hiány felét.
A PM-ben egyébként csak „most kezdenek el gondolkozni” a miniszterelnök által tegnap bejelentett adókedvezményeken, illetve a részvények részletfizetési és árfolyamkedvezményein – hangzott el a tárca tegnapi sajtótájékoztatóján.
Ennyi volt, lemond Berg Dániel a botránya után
