Két év alatt, 2010-ig harminc százalékkal kell csökkenteni a közúti balesetekben elhalálozók számát egy európai uniós előírás szerint, ezért kellett szigorítani az autósokra vonatkozó szabályokat – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Samu István országos rendőrfőkapitány-helyettes. Emiatt volt szükség arra, hogy a 2004. július előtti rendszert felélesztve már a helyszínen elvegyék az ittas sofőrök jogosítványát. – Korábban is ez volt a gyakorlat – nyilatkozta Jámbor István osztályvezető. Vasárnap 26, hétfőn 18 gépjármű-vezetői engedélyt vontak be a közúti ellenőrzéseken. Tavaly körülbelül 12 600 jogosítványt vettek el, ez a szám valószínűleg nem fog jelentősen nőni. A különbség annyi, hogy nem egy eljárás után veszik el a papírt, hanem azonnal. A megbüntetett autós már nem ülhet be kocsijába, sofőrszolgálattól vagy ismerősétől kell segítséget kérnie, hogy járműve ne maradjon a tolvajok kényének-kedvének kitéve a helyszínen.
Másfél millió mérés alatt 45 ezer ittas vezetőt talált tavaly a rendőrség – közölte Komáromi Endre, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője. A szervezet másfél milliárd forint támogatást kap a jövőben a kormánytól a balesetek és a gyorshajtók számának visszaszorítására. Ebből a pénzből akarják beszerezni azt a típusú légalkoholmérő készüléket is, amely csak aktív üzemmódban működik. Számítógépes rendszer rögzíti a készülék bekapcsolását, így a járőrnek el kell számolnia a pozitív mérésekkel, tehát nem lesz lehetőség a megvesztegetésre. Egyelőre nem tudni, mikorra szerzi be a rendőrség ezt az eszközt. Az egyenruhások a traffipaxok számát is növelni akarják.
A szakaszgyőztest megbüntették, egyre nagyobb a balhé Pogacar és a rivális között
