Kitűnően megszerkesztett, hiteles pillanatok

A kritikusok mindig is érzékeny mércének tekintették Csehov Sirályát. Szász János rendezésében, kiváló szereposztásban  mutatta be most a Bárka Színház a darabot.

Talán egyik alapeleme a csehovi szövegnek a nőről való bölcselkedés. Többször éreztük már úgy, mintha csak egy női főszereplője lenne a műnek, maga az abszolút értelemben vett nő, akinek eszszenciája az apácától a kokottig minden asszonyban más és más keverékben van ugyan jelen, de tényleges jelenlétét és hatását mi sem bizonyítja jobban, mint maga a boldogság vagy boldogtalanság állapotába járványszerű gyorsasággal beleeső, ám sajnálatra ezért csak ritkán érdemes férfiú. A Nyina alakját magára öltő „Egy nőnek” – nyugodtan nevezhetjük így Esterházy nyomán – mintha különös vonzalma lenne, hogy a szerelmi érzéseit kiszolgáltató, számára gyakorlatilag már közömbös férfi felett tort üljön, s a kellő pillanatban porrá zúzza büszkesége maradványait. Mindezt úgy teszi, hogy a felindult lélek – az animus – számára a részben emiatt megbomlott világrend helyreállítása már csak egy halántékhoz szorított revolverrel legyen lehetséges. Ugyanez a nő – Mása alakjában, egy Heilbronni Katicát is szinte túlszárnyalva – veti alá magát az őt semmibe vevő férfinak, miközben kapcaként bánik az időközben urává előlépő kis tanítóval, Medvegyenkóval. Dermesztő az a csehovi pontosság, amely a férjéhez már csak megszokottságból kötődő asszony szerelmi életét mutatja be. Az a nézők többségét érzelmileg találóan érintő kedvesen esendő féltékenység, amely Polina Andrejevnát a szeretőjéhez, a papír szerint is szabad és ezért veszélyforrást jelentő Dornhoz fűzi, a fenti példákhoz hasonlóan meglehetősen régi ügye már az emberiségnek, elég csak Istár istennőre és Gilgamesre vagy a bibliai József és Potifárné történetének számos – talán elsősorban a Thomas Mann-i – interpretációjára gondolni.
Mindez, átitatva a sajátosan porladó emberi közösség mérnöki pontosságú rajzával komoly kihívást jelent egy mégoly tapasztalt rendező számára is. A színpadi hatásra kívánkozó darabbéli pontokkal jól él a Bárka Színház Csehov-adaptációja, a nézőtéren tanyát verő csendek igazolják, hogy a dráma többrétegűségét szépen és hitelesen fogalmazta újra Szász János.
Szerencsés kézzel választotta ki a színészeit is a rendező. A drámai időben mérhető belső pusztulást kiválóan érzékelteti a Nyina szerepében látható Bognár Gyöngyvér. Színészi adottságainak széles skáláját felvonultatva játssza Szorint Seress Zoltán. Alföldi Róbert Trigorinja kitűnő alakítás, a karakterétől látszólag elütő szerepet mély hitelességgel jeleníti meg. Szásznak, úgy tűnik, par excellence adottsága, hogy – Kurt Vonnegut szavait kölcsönvéve – kitűnően megszerkessze a pillanatot. A feltehetőleg metsző pontossággal kiszámított – az isteni világ összetettségét a befogadói szellemben felidéző – jelenetek, a Szász-féle felfogáshoz szervesen illeszkedő, Khell Zsolt hozzáértését dicsérő díszletek ezért is válthatnak ki ritkán tapasztalható, mély, hosszabb távra emberi tartalékokat adó hatást a közönségből.