Kivezetés az újságolvasásból (5.)

„A sajtóban a köznapok lehetőségein túl nyújtsunk feledkezést és megtisztulást, révületet és lelkesedést”

HAMVAS! HAMVAS!
Igen! Őt idézte barátom a múlt héten. S őt (nagy Ő-vel) említeném most én is újraolvasásra New Yorkban élő barátomnak. Innen üzenek, a telefonban sok mindent próbáltam mondani neki kérdésére, de valahogy – jellemzően – beleragadtam valamiféle bántóan leegyszerűsített „zsurnalizmusba” … (és most is, látom már, így folytatom).
Ugyanis nem tudok érdemben válaszolni arra a – gondolom, sokunknak gyakran feltett – kérdésére, hogy hazajöjjön-e. Fizikailag is, végleg, mert némi bűntudata van, segíteni szeretne. Azt válaszoltam a telefonban kapásból, hogy most már ne… (jöjjön haza), vagy most éppen ne… vagy még ne… (Isten minket attól mentsen, hogy szájába adjak erre egy ilyenfajta válaszszöveget: – Hogy akkor vele is változna a helyzet…) (Miközben – mint tudjuk – Nyugaton változatlan…) (Megváltozhatatlan…) (Kelet-Európában meg… fokozódik… Változnak az idők, elváltoznak az emberek… ha például időnként bokáig érő vízben találják őket megfulladva, fejjel lefelé a Balatonban…)
Felidéztem egy korábbi beszélgetésünket, amikor másik barátjának, aki egy másik országba ment innen vagy húsz-huszonöt éve, és lehet, nem rezgett nagyon a lába, amikor acsargó habon tovatűnt… (maximum enyhe szívszorulása lehetett). Nemcsak múltunk, a gondolatok is mind… (összevissza vannak torlódva).
Azt mondtam akkor ennek a (kül)honba szakadtnak, a New York-ira is értve, hogy ti (tudniillik) nem – csupán – politikai hajszoltságból… üldözöttségből jutottatok tőlünk – hozzánk képest – oly messzire… „Oly távol, messze van hazám, csak még egyszer…”, mert akkor 1990 után már nem lenne oly távol… (csak Moszkvától), (bááár?!), és nem csak egyszer-egyszer, állandóan is láthatnátok… – Nincs nagy mentség, ugyanis ez a barát ’90-ben még – már – se családdal, se házzal nem rendelkezett. (Különben, ha már itt tartunk, korábban, amikor ki kellett mennetek… – még – a kutya se üldözött benneteket.)
Persze belátom ma már, naivság volt ez részemről, de azért van (ván) benne valami. (Hiába, ha az ember Rajkinnal is szocializálódik.) Ti a jobb anyagi feltételek miatt – is – mentetek ki, meg elsősorban azt hiszem, az érvényesülésért, mert a kontraszelekció nem kedvezett becsvágyatoknak, vélt vagy valódi képességeiteknek. Az erőtöket szerettétek volna kipróbálni, önerőből, egy valódi(bb) küzdelemben megmérettetni, s ezzel nem is szabad, nem is lehet vitatkozni. Önállóbbak lettetek Nyugaton, felnőttetek a feladatokhoz, míg mi itt az „állambácsi gondoskodó csecsein” megrekedtünk az örök infantilis, első gyerekkorban.
Persze sokkal okosabban és szebben mondtam akkor, inkább szebben… mert az okosságom mindössze a Kos-ságomból adódik (mint afféle „lökött biboldónak”…) … Egyébként a telefonban és az életben elszáll a szó… Mire papírra rögzül… már az altesti filozófiát (ama bizonyos papírral) súroló…
Bár egy New York-i tudósító jegyezte meg nekem – telefonba, onnan – szinte suttogva… mintegy egyezményes (le)hallgatólagosan… hogy az írás elszáll, a szó megmarad.
Visszatérve még barátom kérdésére… (ha már ő maga még mindig nem… tér vissza… meg…) – Hazajöjjön-e? mert segíteni szeretne. A válaszom valami ilyesmi, már írásban is. Talán most nem ez a leglényegesebb… Most, hogy a határok… esetleg egy-egy könyvet ejtsenek… kellene írni a megéltekről, mintegy útmutatóul a fiataloknak, akik most csapatostul… De abban nem így! ezt! Könyvet! és nem „zsurnalizmust”. S nem ilyen fehéren feketén, lehangolóan, hanem – szinte a sorozatcímet is megváltoztatva: – Kivezetni a sötét alagútból! És a mottót Máraitól megszívlelni: révületet és lelkesedést is! Bár most, vasárnap, mikor írom ezeket, éppen vigasztalanul esik. De jövő szombatra (mára) kivirulhat. S akkor ugyanez is másképp hathat. Radnótival: (Éppen Radnótival?! De akkor is!!)
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy záróvallomás most még belőlem kikívánkozik. Pontosabban abból, attól, aki nekem ezt sms-ben elküldte… hogy valami ilyesmivel kellene ezt befejeznem. Ezen írás elkövetője nemi identitását tekintve (is) férfi. A cikk első hallgatója NŐ, aki azt mondta a telefonban – ez úgy marhaság, amit írtam, ahogy van. Gyereket kell nemzeni, nevelni egészségre, az életre, az ÉLET SZÉP DOLGAIRA. – Legalábbis a 2 között van az igazság! Mert valahol van igazság, az biztos…