Kovács Ágnes szurkoló lesz Pekingben

Munkatársunktól
2008. 02. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a nyári ötkarikás játékokon versenyzőként már nem vesz részt Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a MOB meghívottjaként jelen lesz a kínai fővárosban, és emellett tegnap csatlakozott a Peking Szurkolói Klubhoz is. A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos partnereként augusztusban háromezer szurkolót utaztató Pegazus Sport Tours Kft. még 2006 júliusában huszonkét ötkarikás aranyérmest kért fel, hogy vegyenek részt a klub olimpia előtti hazai rendezvényein, népszerűsítsék a játékokat, Pekingben pedig kísérjék el a szurkolókat a versenyekre.
A tegnapi felkérés után Kovács Ágnes így fogalmazott: „Három olimpián, Atlantában, Sydneyben és Athénban sportolóként már részt vettem, s nagyon örülök, hogy végre szurkolóként is ott lehetek a világ legnagyobb sporteseményén. Versenyzőként az ember mindig azzal van elfoglalva, hogy a maximumot hozza ki magából, ami rengeteg idegeskedéssel és stresszel jár. S azzal is, hogy más sportágak eseményeiből, sőt még a csapattársaink versenyeiből is csak nagyon keveset látunk. Atlantában tizenöt évesen jószerivel csak az uszodában voltam… Sydneyben és Athénban már több helyre eljutottam, és mindkét helyszínen óriási élmény volt kiszurkolni a férfi pólósok aranyérmét. Athénban ott voltam a kajak-kenu versenyeken is. A görög fővárosban a női pólósokkal kilátogattunk a magyar táborba is, ahol fantasztikus volt a hangulat, s ez annyira elvarázsolt, hogy már alig várom, hogy újra részese lehessek ennek az élménynek. Mivel még soha nem jártam Kínában, természetesen szeretnék minél több helyre eljutni; a nagy falat semmiképpen nem hagynám ki, de ebben a sorban említhetem a Tiltott Várost és a Tienanmen teret is. Örömmel fogadtam el a felkérést a Peking Szurkolói Klubba, hogy huszonegy olimpiai bajnok társammal és háromezer magyar szurkolóval együtt töltsem el az ötkarikás játékok tizenhat napját.”
Mint ismeretes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő néhány napja – egészen pontosan január 9-én – bejelentette, hogy a pekingi olimpián versenyzőként már nem kíván indulni, de a sportolói pályafutását hivatalosan nem zárja le, és a júliusi magyar bajnokságon bizonyosan rajtkőre áll. „A közgazdasági egyetemen a napokban fejeztem be a vizsgáimat, így az utóbbi két hetem főleg a tanulásról szólt. Ezzel együtt uszodába most is járok, és a következő időben egyre több edzésem lesz. A magyar bajnokságra való felkészülés természetesen nem kíván olyan intenzitású munkát, mintha egy olimpiára készülnék” – tette hozzá klasszisunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.