Több mint hetven ember pénzét, összesen 1,9 milliárd forintot tett zsebre a gyanú szerint az AXA Magyarország biztosítótársaság szakembere, aki előzetes letartóztatásban van – adta hírül a Magyar Rádió. Az ügyben többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás miatt nyomoz a rendőrség. Olyan ügyfelek károsodtak, akik egy kiemelkedő hozamot ígérő konstrukciót választottak, s amelynél a befektetést bármikor meg lehetett toldani egyedi befizetésekkel. Ezek a készpénzben lekötött összegek azonban nem érkeztek meg a biztosítóhoz, azokat valószínűleg a gyanúsított tette el. A férfi érvényes engedélyszámmal volt regisztrálva a PSZÁF honlapján, az általa megadott alapkezelő számlaszáma is létezett. Nem volt oka tehát senkinek kételkedni, ezért indítanak pert a befektetők. Balczó Gábor, a károsultak ügyvédje szerint a törvény úgy rendelkezik, hogy a biztosító felel ügynöke tevékenységéért.
Több, korábban tanúként is kihallgatott károsult ellen közben vagyonosodási vizsgálatot indított az adóhatóságnál a Nemzeti Nyomozó Iroda – írta meg az MTI. Feltételezhető ugyanis, hogy a pénzüktől megszabadított emberek összejátszottak a biztosító alkalmazottjával. Ezért minden károsult esetét egyedileg vizsgálják meg, s az AXA párizsi anyacége dönti el, hogy kapnak-e pénzt a pórul járt befektetők.
Közben a PSZÁF a biztosítók ellenőrzésébe kezdett: megnézik a cégek pénzkezelési szabályzatát, mennyi az egyes ügynökökre vonatkozó limit, mennyi készpénzt kezelhet. A belső ellenőrzési szabályzatok működését is átnézik, így az ügyfélkezelés hibáira, az esetleges visszaélésekre lehetőséget adó helyzetekre is bukkanhatnak.
Az iráni elnök is megsebesült a háborúban
