Feltehetőleg egy, a fedélzeten bekapcsolva felejtett mobiltelefon okozta múlt csütörtökön a londoni Heathrow repülőterén történt, kis híján végzetes balesetet – állapította meg a szakértői vizsgálat. Mint arról korábban beszámoltunk, a British Airways légitársaság Pekingből érkező Boeing 777-esének hajtóművei a Heathrow repülőtértől 3 kilométerre, a brit főváros sűrűn lakott városnegyede fölött felmondták a szolgálatot. A gép semmilyen utasításra nem reagált, végül vitorlázva, a pályától 300–400 méterre, a kerítés mellett, a füvön ért földet. A repülő hajtóművei és szárnya összetört, jobb fő futóműve leszakadt, a bal oldali pedig átszakította az üzemanyagtartályt. A gép 152 utasa közül tizenketten könynyebb sérüléseket szenvedtek.
A baleset után a szakértők úgy vélték, csak a fedélzeti vezérlő számítógép hibája okozhatta a hajtóművek egyidejű leállását. Az újabb vizsgálatok szerint a légikísérők többszörös figyelmeztetése ellenére valaki mégis bekapcsolva felejtette a mobiltelefonját. A készülék hullámai kölcsönhatásba léptek a fedélzeti komputerrel, amely kikapcsolta a hajtóműveket. A mobiltilalom egyébként nemcsak az utasokra, hanem a személyzetre is vonatkozik.
Az egyik brit lap beszámol egy tavaly novemberi esetről, amikor egy asszony az elkallódott bőröndjei után érdeklődve otthonról hívta a repülőteret. Hosszú várakozás után a legnagyobb meglepetésére egy Boeing 777-es pilótafülkéjébe kapcsolták a hívását, és hallotta, amint a Los Angelesbe tartó gép pilótája engedélyt kér a felszálláshoz. A hölgy bejelentése után a British Airways állítólag közölte: a pilóta zsebében lévő mobiltelefon lehetett a „közvetítő”.
Mit hoz a nyár?
