Nem alkalmas megbízatására az a kormány, amelyik nem tudja megakadályozni a gáz árának további emelkedését, és nem tudja megvédeni a lakosságot – fogalmazott tegnap a Fidesz alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó ezt azután jelentette ki, hogy több sajtóértesülés szerint is az idei év első felében még háromszor drágul a földgáz ára.
– Az emberek már most sem képesek fizetni az energiaszámlákat, különösen így lesz ez akkor, ha tovább emelkednek a díjak – hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó. A politikus szerint a kormánynak – ahelyett, hogy külső kényszerítő körülményekre fogja a drágulást – azon kellene dolgoznia, hogyan tudná szabályozni az árak elszabadulását. A július 1-jén esedékes földgázpiaci nyitás további emeléshez vezet majd, ahogy végbement ugyanez most januárban az áram esetében. – Nem minden uniós tagállamban okozott drágulást a liberalizáció, nálunk gond volt az időzítéssel és a módszerrel is – emelte ki.
Mint azt korábban is megírtuk, az év eleji 5 százalékos lakossági gázáremelésen felül a közeljövőben további drágulás várható. Ez a kiszivárgott információk szerint azt jelentené, hogy áprilisban újabb 7,5 százalékkal nő majd az ár, amit nyáron ismét emelés követne, mégpedig 4,4 százalékos mértékben. Így a januárban köbméterenként 101-ről 106 forintra emelkedő gázár áprilisban már 114, júliusban pedig 119 forintra is rúghat.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
