Nyeléspróba

A képviseleti demokrácia alapelve, hogy a többség megválaszt valakit, aki azután az ő szájával beszél, az ő érdekeit képviseli, egyszóval neki szolgál. A valóság persze más. Már rég nincs szó szolgálatról, érdekképviseletről, az sem fontos, hogy valakinek igaza van-e vagy sem. Csak az a fontos, hogy kik vannak többen. A görög demokráciában az államhatalmat még a népgyűlés birtokolta, amelynek minden arra jogosult polgár a tagja volt. A népgyűlés törvényt hozott, bíráskodott, döntött háború és béke kérdéseiben. Ez a demokrácia csak akkor és csak addig működött, amíg osztatlan volt a fennálló társadalmi, politikai, vallási gyakorlatot illető konszenzus.
Ez az írás persze nem demokráciatörténeti elmélkedés kíván lenni, mindezt csupán azért kellett előrebocsátani, hogy leszögezzük, a szép elvből az ember csúnya gyakorlatot tud fabrikálni. Bizonyára a görög polgárok között is voltak ostoba emberek, de voltak bölcsek is, akiket megáldottak az olimposzi istenek a meggyőzés, az érvelés adományával. Győzött az elmésebb. No de most!? A boldog többségé a főszerep, amely az arcára kövült hatalomtudattal elhiszi, hogy a győzelemmel, amelyben nem sok része volt erényeinek, övé lett a bölcsesség is. Szép új világunk rákfenéje, íme, a képviseleti demokrácia.
A botcsinálta politikusok egy részének csak a szája nagy, az esze kicsi, így nehezen férnek bele az új tanulnivalók. Ezért van szükség a látványkonyhára, vagyis arra, hogy a kis ügyek felnagyításával elfedjék, hogy nem értik a nagyokat. A lényeget. Egy hír a világból: betiltaná a kindertojást több brit és görög európai képviselő. Az aggódó politikusok attól tartanak, hogy a gyerekek nemcsak a csokit, hanem a bennük rejlő játékot is lenyelhetik. Az Európai Tanács visszautasította ezt a javaslatot, ezért a politikusok most az Európai Parlamenthez fordultak.
Képzeljük el szegény „kontinensatyákat”, amint rendkívüli ülésen vizsgálják az állítás igazságtartalmát. Előttük sok-sok kindertojás, és mindegyik fajtából nyeléspróbát tartanak. Először megpróbálják lenyelni a műanyag tojásrészt, ez csak néhányuknak, a nagy torkúaknak sikerül, azután veszik sorra a játékfigurákat. Megállapítják, hogy az összerakható autók elemei jóval könnyebben lecsúsznak egy pohár vízzel, mint a bronzkatonák, azok egyik-másika ugyanis megakad a lándzsa miatt. Végül meghozzák a döntést: a kindertojás az unióban csak tizenkét éven felül, szülői felügyelet mellett ajánlott. Mint a Mónika-show. Vagy sehogy sem. Tiltott, mint a göndör malacfarok vagy a görbe uborka.
Alighanem sokan sírnának nálunk is, ha a brit és a görög képviselők sikerre vinnék az ügyet. A kindertojás, bár egyre drágább, de az elmúlt évek során mégiscsak a gyermekkor, sőt sokaknak a felnőttkor része lett. Lelkes gyűjtői vannak, méregdrága katalógusok osztályozzák és árazzák a különböző évjáratok játékállományát, van körülötte cserebere, piac, egyszóval pezsgő üzleti élet. Figyeljük meg, milyen szépen befogadta a magyar nyelv is. A Kinder Überraschungból ugrott az Überraschung, de maradt a nyelvünknek már évszázadok óta nem olyan idegen Kinder, megtoldva a tojás szóval. Azért még ne sirassuk el ezt az elmés találmányt. A határozati javaslatnak ugyanis a hírek szerint nincs esélye a többség támogatásának megszerzésére. De ha már a fent említett képviselők nem találnak maguknak témát, ajánljunk a figyelmükbe egyet. A fegyvereket.
A pisztoly, puska, géppuska, ágyú és atombomba gyermek kezébe kerülve nagy veszélyt jelenthet. Kilőheti vele a szemét, lelőheti az osztálytársait, tanárait, sőt végső esetben felrobbanthatja vele a világot. Hogy ez a veszély nem csak akkor áll fenn, ha e szerszámokat a gyermekek kezelik? Akkor, íme, honatyák, dolgozzatok azon, hogy tiltsák be a fegyvereket! Veszélyesebbek, mint a kindertojás.