Vizsgálat indult tegnap Pekingben, igaz-e a hír, hogy tíz munkás meghalt az olimpiai stadion építése közben – adta hírül az AP.
Az eltitkolt halálesetekről két nappal korábban számolt be a The Sunday Times című brit lap, amelynek értesülését az építkezésen dolgozók közül nagyon sokan megerősítették. A névtelenül nyilatkozó több tucat alkalmazott elmondta: a futurisztikus, madárfészek formájú stadion építkezésén gyakoriak a balesetek, egyes adatok szerint a halálos áldozatok száma már meg is haladja a tizet. A hegesztőmunkásoknak sok időt kell nagy magasságban dolgozni, hogy összeilleszszék a bonyolult fémíveket, s onnan könnyű leesni. A holttesteket minden esetben rendőrautók szállították el, a procedúra idejére a helyszínt körülzárták, és az építkezésen dolgozókat elküldték. A tanúk szerint az életüket vesztett munkások családja szokatlanul magas – csaknem 30 ezer dollárnak megfelelő – kártérítést kapott, hogy ne verjék nagydobra hozzátartozójuk halálát. Egy betanított munkás átlagos napi bére 6,76, a jól képzett szakmunkásoké 9 dollár – írta az AP.
A kínai gyárakban, építkezéseken, bányákban gyakoriak a halálos munkahelyi balesetek a biztonság követelményeinek elhanyagolása miatt. Az olimpiára készülő ország nem teszi a kirakatba a presztízsberuházással kapcsolatos gondokat. A brit lap állításait kezdetben kategorikusan tagadták, tegnap azonban alapos vizsgálatot és a felelősök megbüntetését is kilátásba helyezték a nyári játékok szervezői.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
