Tudósok és a kormány képviselői gyűltek össze hétfőn a wellingtoni kikötőben horgonyzó Tangaroa kutatóhajó fedélzetén, hogy elindítsák Új-Zéland vezetésével az első olyan expedíciót, amelynek célja a Déli-sarkot övező Ross-tenger élővilágának öszszeírása. A kutatók a víz felszínétől egészen a tenger fenekéig tüzetesen megvizsgálják a különböző fejlettségű növény- és állatpopulációkat. Összesen huszonhárom állam huszonhat tudósa vesz részt az Olaszország és Új-Zéland vezette túrán. Nyolc hétig lesznek úton a kutatók, akik a két hónap alatt tizenegyszer szelik keresztül-kasul a tengert.
Az ünnepélyen, amelyen az NZ News tudósítása szerint a leghoszszabb időt az 1991-ben épült Tangaroa méltatása tette ki, megjelent Új-Zéland miniszterelnöke, Helen Clark is. Elmondta: az expedíció egyik fontos küldetése a globális klímaváltozás miatt bekövetkezett folyamatok hatásainak, így például a tengervíz savasodásának vizsgálata.
Az út az International Polar Year (nemzetközi poláris év – IPY) része. Az IPY az ENSZ kezdeményezésére jött létre.
Az ukrán biztonsági szolgálat embere a Sebestyén József haláláról hazudó férfi
