Demeter Ervin, az üggyel foglalkozó eseti vizsgálóbizottság fideszes elnöke a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a határozati javaslat előterjesztőjeként emlékeztetett: az alapítvány működése körüli esetleges korrupciós jelenségeket vizsgálták, és azt, hogy az alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti kapcsolat jelentett-e nemzetbiztonsági kockázatot. A vizsgálatot január 29-én közös jelentés elfogadása után zárták le. Mindkét oldal hangoztatta, az alapítvány – amelynek főkurátorát milliárdos csempészéssel és adócsalással gyanúsították meg – nem volt az NBH „fedőszervezete”, bár a kuratóriumban több nemzetbiztonsági tiszt is szerepet vállalt, és a szervezetek között volt együttműködés.
A javaslatban emiatt arra kérik Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert: tisztázza az alapítvány és az NBH kapcsolatát. Megállapítják: az NBH titokvédelmi okokra hivatkozva megtagadta több minősített irat kiadását, így nem tudták „kontrollálni” az ülésen meghallgatottak által elmondottakat. Szilvásy szerint az NBH „iratbetekintés formájában” lehetővé tette az „államtitok-tartalmú adatok” megismerését. Úgy vélte azonban, a bizottság működése során sem érvényesült teljeskörűen az államtitok védelme, a zárt ülésen elhangzottak egy része jogellenesen nyilvánosságra került. Demeter szerint a miniszternek feljelentést kell tennie, ha valóban államtitoksértést észlelt, de erre hivatkozva nem tagadhatja meg a parlament tájékoztatását.
Michael Jordan és Kobe Bryant nyomdokain az NBA elképesztő átalakuláson átesett sztárja
