Hazánk érdeke, hogy sor kerüljön a Fidesz egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezésére, mert a jövőt ilyen hosszú távon meghatározó jogszabályt nem lehet elfogadtatni az emberek akarata ellenében – jelentette ki tegnap Répássy Róbert. A fideszes politikus szerint a rendszerváltozás óta legfontosabb jogszabály valójában az egészségbiztosítás privatizációjáról szól. A korábban elfogadott, majd Sólyom László köztársasági elnök által a parlamentnek visszadobott törvény egy szűk üzleti kör érdeke, tovább mélyítené a szociális válságot, véglegesen kettészakítaná a társadalmat – jegyezte meg Répássy. A Fidesz frakcióigazgatója hozzátette még, hogy az orvosokat is méltánytalan helyzetbe hozná a jogszabály, hiszen nem a betegek gyógyulását, hanem a biztosítók profitszempontjait kellene majd figyelembe venniük.
Egyben leszögezte, az már biztosan megjósolható, hogy az idén, várhatóan ősszel lesz ebben a témában népszavazás, hiszen az Albert házaspár népszavazási kezdeményezéséhez már gyűjtik az aláírásokat. Ugyanakkor a Fidesz szerint szerencsésebb és költségkímélőbb is lenne, ha március 9-én, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló kérdésekkel együtt lehetne szavazni az egészségbiztosításról is. Erről egyébként már az első parlamenti ülésnapon, február 11-én dönthet az Országgyűlés. Ha a kormánypártok nem trükköznek, nem mesterkednek, akkor nem lehet akadálya a megerősítő referendumnak – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.
Répássy Róbert: Nincs értelme az időhúzásnak
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!