Nagyon gyorsan előbújtak a profitjukat realizálni vágyó befektetők, amivel tegnap meg is szakadt a Budapesti Értéktőzsdének a hét során tapasztalt menetelése. A hazai börze fő mutatója, a BUX a nap során folyamatosan ereszkedett, és másfél órával a kereskedés vége előtt már 400 pontos veszteséget jelzett az előző napi záróértékéhez képest.
Ezt követően ugyanakkor az OTP-papírok és részben a Mol-részvények pozitív korrekciójának köszönhetően ismét felfelé vette az irányt. A pozitív oldalra mégsem sikerült visszatérnie, mivel a két említett papírtól zárás előtt ismét tömegesen szabadultak a befektetők.
A BUX ennek megfelelően több mint 40,3 milliárd forintos forgalomban 385,73 pontos veszteséggel 24 159,78 ponton fejezte be a kereskedést, ami előző napi záróértékéhez képest 1,57 százalékos veszteséget jelentett. A legnagyobb, 26,3 milliárd forintos forgalmat generáló OTP árfolyama 2,10 százalékkal 7685 forintra esett. Az összesen 7,1 milliárd forintos összértékben gazdát cserélő Mol-részvények 3,24 százalékkal, 23 325 forintra gyengültek. A vezető papírok közül egyébként csak a Richter tudott nyereséggel zárni, a gyógyszerpapír két és fél milliárdos forgalomban 1,2 százalékkal bővülve, 37 850 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom pedig előző napi remeklése után, tegnap 1,3 százalékos gyengüléssel 865 forinton zárt.
A kisebb tőkeerejű papírok
közül a Rába a szokásosnál nagyobb érdeklődés mellett erős árfolyam-ingadozások után végül napi minimumszintjén, 1,8 százalékos veszteséggel, 1835 forinton zárt. Gyengült még 1,1 százalékkal, 19 185 forintra az Egis és 4,1 százalékkal, 1620 forintra a Synergon is. A kisebb papírok közül 1,3 százalékos erősödéssel fejezte be a napot a Fotex, és 1,6 százalékos emelkedéssel zárt az FHB.
Az eurót lapzártakor 261,38– 261,48 forinton jegyezték a devizapiacon, szemben az előző nap délutáni délutáni 262,05–262,15 forinttal.
Fontos nemzetstratégiai cél a föderalista mesterterv megakadályozása
