Jön az első mangalicafesztivál
Tévesen jelent meg tegnapi számunkban az első mangalica- fesztivál időpontja. A fesztivált Budapesten, a Vajdahunyad- várban február 8. és 10.
között rendezik meg. A rendezvényen többek között mangalicából készült ételeket kóstolhatnak a látogatók,
és lesz kolbásztöltő-, illetve
-főzőverseny is. (D. Z.)
Nagyobb lehet a pénzromlás
Az ipar belföldi értékesítési árai tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az exportértékesítés havi termelői árai az előző évvel összehasonlítva 2,1 százalékkal voltak alacsonyabbak.
A belföldi és az exportár-
változás eredőjeként az ipari termelői árak 2006. decemberhez képest 1,6 százalékkal növekedtek. (D. Z.)
Reform helyett barkácsolás
Óriási a reformkényszer az országban, de jelenleg csak közmegegyezés nélküli reformbarkácsolás folyik – közölte Parragh László, a Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara (MKI) elnöke Kaposváron, a szervezet somogyi tagságának rendezett gazdasági évnyitó rendezvényen. Az elnök beszélt arról is, hogy a működő tőke beáramlásának lassulására, a kis és nagy cégek közötti különbségek növekedésére és bizonyos régiók, kistérségek még nagyobb leszakadására lehet számítani. (MTI)
Röviden
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!