Röviden

MN
2008. 02. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régiónkat sem kerüli el a válság
Kelet-Európa sem fogja megúszni a globális pénzpiaci sokk hatásait, de a térségen belüli hatásmegoszlás bizonytalan – áll a keddi Financial Times szakértőket idéző elemzésében, amely szerint Magyarország még a jobb helyzetben lévők között van. Pradeep Mitra, a Világbank európai felzárkózó piaci főközgazdásza a londoni gazdasági napilap idézete szerint azt mondta, hogy a hitelválság „ezeket az országokat is sújtani fogja… ebből nincs kiút”. Mitra hozzátette: az országcsoport „alapvetően elég erős ahhoz, hogy ellenálljon, de egyesek sebezhetőbbek, mint mások”. (MTI)

Megtévesztett a Genertel
Hárommillió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte
a Genertel Biztosítót a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A kötelező biztosítási piac novemberi váltásának egyik legnagyobb nyertesét amiatt büntették meg, mert kommunikációjában olyan információkat közölt, „melyek sértik a biztosítottak, így különösen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező, valamint az ilyen szerződést kötni kívánó autófenntartók érdekeit”. (MN)

Kitüntették Kornai Jánost
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 80. születésnapja alkalmából Közgazdász-életműdíjat adott Kornai János akadémikusnak, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében Kádár Béla, az MKT elnöke nyújtott át kedden Budapesten. Kornai János sohasem hagyta magát befolyásolni izmusok által, szellemi függetlensége megőrzése mellett mindig a saját útját járta – jellemezte a kitüntetettet Kádár Béla. (MTI)

Már vásárolunk az interneten is
A magyarországi internethasználók 82 százaléka vásárolt már valamit a világhálón, a legtöbben könyvet, hardvert, ruhát és szórakoztató elektronikai eszközt – közölte a Nielsen
piackutató vállalat. A közlemény szerint amíg a magyarok vásárlási hajlandósága a világhálón (86 százalék) megfelel a nemzetközi átlagnak, a vásárlások összetételét tekintve különbözik attól. (MTI)

Tavasszal lesz újabb „ablakcsere”-pályázat
Várhatóan tavasszal hirdeti meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a lakossági energiatakarékossági pályázatait – mondta Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője. A Nemzeti energiatakarékossági program pályázatait január
28-ig lehetett véleményezni a GKM civil fórumán, ahová két hét alatt összesen 32 észrevétel érkezett magánszemélyektől és civil szervezetektől. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.