Kevés pénzből sokat költünk
Félretenni nem tudunk, de költekezni igen – ez derül ki a Magyar Cetelem Bank Zrt. legutóbbi felméréséből, amely tizenhárom európai ország fogyasztási és megtakarítási szokásait vette górcső alá. Kiderült: a magyarok borúlátók, ha a pénzügyeikről van szó, mindössze 2 százalékuk látja úgy, hogy félre tud tenni 2008 első fél évében, ugyanakkor a lakosság 59 százaléka tervezi, hogy többet költ majd, mint tavaly. A szándék a fogyasztási hitelekben mutatkozik meg igazán. 2007-ben 9,52 milliárd euró volt a fogyasztásihitel-állomány, 38 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A jelentés tartalmaz egy-két meglepő adatot is, ilyen például, hogy a magyar fogyasztói hangulat tavaly jobb volt, mint egy évvel korábban. (Cs. L.)
Kevés pénzből sokat költünk
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai bankkártya-kibocsátók és -elfogadói hálózatok üzemeltetői ellen, mert túl magas a tranzakciók után fizetendő díj. A Napi Gazdaság információi szerint az ellenőrzést kiterjesztették a két legnagyobb kártyacégre, a MasterCardra és a Visára is. A versenyhivatal a verseny korlátozását, illetve a tisztességtelen piaci magatartást vizsgálja a kibocsátók és az elfogadók körében. Korábban már Brüsszel is a bankkártyás vásárlások költségeinek csökkentését kérte. (MN)
Kulja András csak magával mer vitázni
