NATO-feladat Makk Lászlónak
Budapest. A köztársasági elnök vezérőrnaggyá nevezte ki Makk László dandártábornokot a Sándor-palotában csütörtökön; a tábornok májustól a NATO moszkvai katonai összekötő képviseletének vezetője lesz. A tábornok pályázaton elnyert posztja az eddigi legmagasabb magyar NATO-beosztás. Makk László 2002 óta a köztársasági elnök szárnysegédjeként tevékenykedett. (MTI)
Támadják Pötteringet
Brüsszel. „Diktatórikus hatalom megragadásának” kísérletét vetette Nigel Farage európai parlamenti képviselő, az euroszkeptikus brit UKIP vezetője Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament elnökének szemére, amiért olyan lépések megtételére készül, amelyek segítségével belefojthatja
a szót az euroszkeptikusokba. Pöttering a parlament alkotmányos bizottságát arra kérte, hogy olyan hatalmat adjon neki, amellyel elhallgattathat olyanokat is, akik felszólalása ellen formai kifogás nem emelhető. (L. I.)
Új török fejkendővita
Ankara. Az iszlamista gyökerű, kormányon lévő török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tegnap megegyezett egy kulcsfontosságú ellenzéki párttal arról, hogy együttműködik annak a törvénynek az eltörlése érdekében, amely tiltja a nőknek a muzulmán fejkendő viseletét az egyetemeken. MTI)
Wladár Sándor újabb lépést tett az őt ért ordenáré támadás után
