Idősebb Kozák János, a jelenlegi Országos Cigány Önkormányzat első elnökhelyettese, Kolompár Orbán elnök jobbkeze szociálislakásépítésekkel összefüggő visszaélésért már ült börtönben; most itt az „új generáció”. Napokkal ezelőtt ugyanis első fokon három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dancs Mihályt, az OCÖ másik elnökhelyettesét, aki jelenleg szintén Kolompár szövetségese a baloldali roma koalícióban. Az ok: csalás és magánokirat-hamisítás, amint arról a a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon értesültünk.
Nem közömbös a nagypolitikai és romapolitikai történések felől szemlélve, hogy Dancs Mihály a Horváth Aladár elnök vezette Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) második számú embere. Horváth amellett, hogy vezeti a „barna párducokként” is emlegetett radikális roma civil szervezetet, esélyegyenlőségi miniszteri biztosként is tevékenykedik a Gyurcsány-kormány mellett. Ismeretes, hogy az RPM a leggyorsabban és a leghamarabb próbálta a 2006. őszi olaszliszkai lincselés ügyét szélsőjobboldali rasszistázók által fenyegetett olaszliszkai cigányok ügyére változtatni. A Horváth Aladár-féle csapat figyelemelterelő vehemenciája részben már akkor érthető volt: az őrizetbe vett roma lincselők egyike a helyi cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) Roma Polgárjogi Alapítvány színeiben bejutott képviselője volt. Az olaszliszkai CKÖ egésze RPM-vezetésű egyébként. Ráadásul e helyi cigány önkormányzat vezetője féltestvére az első fokon most elítélt Dancs Mihálynak. (Tegnapi számunkban ismertettük azt a levelet, amelyet több mint száz olaszliszkai polgár végső elkeseredésében írt a rendészeti miniszternek, amiért azt tapasztalják, hogy ismét sokasodnak a helyi cigányok által elkövetett bűncselekmények. Arra is panaszkodtak: „valószínűsíthető, hogy valaki a háttérből uszítja és okosítja őket.”)
Dancs Mihály 2002-ben éppen a – lincselésről elhíresült – Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán vett részt azokban a szociálislakás-építésekben, amelyekkel kapcsolatban most három év hat hónapra elítélték. Úgy tudjuk, az elítélt fellebbez a Sátoraljai Városi Bíróság döntése ellen.
A Dancs elleni büntetőeljárás arra is rávilágíthat, miért sodródott Kolompár választási szövetségébe az RPM frakciója, amelynek vezetői eredetileg Kolompár esküdt ellenségei voltak. A régi-új OCÖ-elnök választási szövetsége egyfajta mirigyszervként szívta fel a börtönviselt múltú vagy börtönviseltséggel fenyegetett cigány politikusokat. Az elnökválasztó közgyűlésen Kolompár maga helyett első körben idősebb Kozák Jánost választatta elnökké, akiről egy cigány médiumbeli beszélgetős műsor nyomán derült ki: egy évet ült a fenti okból. Korábban megírtuk, hogy egy másik Kolompár-szövetséges, Bihari József elnökhelyettes ellen a roma kárpótlási ügyben csalás és okirat-hamisítás miatt folyik büntetőeljárás. Biharinak, aki időközben lemondott képviselői mandátumáról, decemberben kellett volna börtönbe vonulnia, de mint megírtuk, jelenleg ismeretlen helyen bujkál.
Kocsis Máté: Ne dőljünk be Magyar Péternek és a szekás trolljainak!