Mivel csak nyolc szerelő és két autóbusz-vezető – egyikük alkalmi munkavállaló – vette fel a munkát tegnap hajnalban Somogyban, a Közúti Közlekedési Szakszervezet helyi vezetője, Dobi István már délelőtt úgy fogalmazott: százszázalékosan eredményes volt a Kapos Volán dolgozóinak hatórás sztrájkja.
Mint megírtuk, annak ellenére, hogy Torma Kálmán, a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója a múlt hét végén kiadott közleményében nem tekintette lezártnak a voltaképpen zátonyra futott bértárgyalásokat, a helyi szakszervezet úgy döntött: nem hátrál meg, és nem enged a bérkövetelési, illetve a béren kívüli juttatási igényéből.
Tegnap hajnalban kétszáz volános dolgozó mondott nemet a menetirányítónak, és ezzel a délelőtt folyamán több mint ötszáz járat indulása maradt el. Körülbelül harmincezer, a munkahelyére autóbusszal utazó somogyi ember maradt otthon – vagy kényszerült egy részük személyautóba ülni –, és a megye húsz diákbusza sem indult el hét és nyolc óra között. A nem kimondottan iskolabuszokat – az elégséges szolgáltatásra hivatkozó vezérigazgató érvelése ellenére – azért nem indította el a sztrájkbizottság, mert azokra felnőttek is felszálltak volna.
A Kapos Volán Zrt. az elégséges szolgáltatási megállapodása állítólagos megszegése miatt a bírósághoz fordul, a szakszervezet pedig február elejére újabb, a megye közlekedését csaknem teljesen megbénító sztrájkra készül. – Nem hátrálunk meg – szögezte le határozottan tegnap délután Dobi István szakszervezeti titkár, miután kora délután többé-kevésbé helyreállt a buszközlekedési rend Somogyban.
Sikeres Volán-sztrájk Somogyban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!