Sólyom véleménye változatlan

Sólyom László köztársasági elnök továbbra is fenntartja azon ellenvetések többségét, amelyeket a társadalombiztosítási törvény elfogadásának módja és a jogszabály tartalma alapján a politikai vétó indokaként kifejtett – tudta meg lapunk.

2008. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmány és az Alkotmánybíróság ezt értelmező 2003-as határozata szerint az államfő köteles aláírni és kihirdetni az egészségbiztosítási pénztárakról február 11-én elfogadott törvényt – közölte kérdésünkre Kumin Ferenc. Hozzátette: a jogszabályt a házelnök tegnapelőtt délután megküldte a köztársasági elnöknek. Sólyom László belpolitikai tanácsadója hangsúlyozta: az államfő alkotmányos kötelezettségének teljesítése nem jelenti azt, hogy a köztársasági elnök egyetért a megszavazott jogszabálylyal. Azt követően ugyanis, hogy a december 17-én elfogadott változatot nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők csak kismértékben, részlegesen módosítottak a törvényszövegen. Az elnök emiatt továbbra is fenntartja azon ellenvetések többségét, amelyeket a törvény elfogadásának módja és a jogszabály tartalma alapján a politikai vétó indokaként kifejtett.
Megkérdeztük, a Morvai Krisztina által benyújtott törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezés vajon nem ad-e módot az államfőnek arra, hogy később döntsön az aláírásról. Kumin Ferenc azt válaszolta: az elnöki hivatal Morvai megkeresésére már korábban levélben megfogalmazta jogi álláspontját. Erre az esetre is érvényes Sólyom Lászlónak az a nyilatkozata, hogy a sajtóban felbukkanó, szakmailag téves és kalandos jogi elképzelések alkalmasak arra, hogy a laikus közvéleményben megalapozatlan várakozásokat keltsenek. A főosztályvezető leszögezte: az államfő az alkotmány értelmében a jelen esetben csak akkor tagadhatná meg az Országgyűlésben megszavazott törvény aláírását és kihirdetését, ha az Országgyűlés a törvényt népszavazásra bocsátotta volna. A pénztártörvény esetében erről nincs szó, a Ház február 11-én elutasította a Fidesz törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezését. Morvai beadványa nyomán szintén nem került sor a népszavazás elrendelésére. Ezek alapján az államfő az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően ki fogja hirdetni a törvényt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.