Sopronban feladták, folytatás a REAC-cal

Munkatársunktól
2008. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Népmesei fordulatot hozott a soproni futball agóniája. Meg is szűnik a csapat, meg nem is. Sajtótájékoztató keretében a nevében még létező FC Sopron kisebbségi tulajdonosa, a soproni önkormányzat képviseletében Fodor Tamás polgármester és Abdai Géza alpolgármester először azt ecsetelte, miért menthetetlen a helyi klub, majd arról számoltak be, mégsem szűnik meg az első osztályú labdarúgás a városban, a REAC ugyanis Sopronba költözik, és Sopron-REAC néven folytatja a bajnokságot.
– Nincs pénz a csapatot működtető gazdasági társaság számláján, ráadásul az APEH részéről inkasszó van érvényben, azaz minden pénz, ami a számlára kerül, azonnal az adóhatósághoz vándorol, amíg ki nem egyenlítődik a cég tartozása. Emellett a csapatot jogerősen kizárták az átigazolásból, illetve 3 pontot levontak tőle az MLSZ-szel szemben fennálló adósság miatt, pénteken pedig jogerőre emelkedik a licencének megvonása – sorolta a keserű tényeket – Abdai Géza. Fodor Tamás hozzátette:
– A múlt hétfőn 1 eurós vételi ajánlatot tettünk az olaszok által vezetett, többségi tulajdonnal rendelkező, londoni bejegyzésű cégnek. Az üzlet végül azért nem jött létre, mert az olaszok nem nyújtottak 300 ezer eurós banki garanciát a tartozások fedezésére. Márpedig a város csak így lett volna hajlandó átvenni a klubot, mivel közpénzeket adósságrendezésre nem használhat.
Amennyiben holnap jogerőre emelkedik a licencmegvonás, akkor az FC Sopront kizárják az élvonalból, így az MLSZ tájékoztatása szerint automatikusan a tabella utolsó, 16. helyére kerülne nulla ponttal. Azonban mivel a csapat lejátszotta mérkőzéseinek felét, így a többi együttes a Sopron ellen szerzett pontokat megtarthatja.
A REAC-nak azért jött kapóra a Sopron szorult helyzete, mert az MLSZ rendelkezése szerint január 1-jétől csak olyan stadionban játszhat, amelyben van villanyvilágítás. Erre az MLSZ korábban kétszer, két és fél éves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.