SZDSZ-kampány fél vörös csillaggal

MTI
2008. 02. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadta az SZDSZ ügyvivői testülete a párt kampánystratégiáját és kampánymenetrendjét – jelentette be tegnap Kóka János pártelnök. A testület kampányfőnöknek Horn Gábort jelölte ki. A párt kampányát február 2-án nyitja a fővárosi Király utcában tartandó rendezvényén, és március 7-én zárja szintén a fővárosban. A kettő között országos rendezvénysorozatot tartanak. Stratégiájuk központi mondanivalóját Kóka János egy mondatban úgy foglalta össze: „Mondjunk nemet a szocializmusra.” Újságírói kérdésre, miszerint nem jelent-e gondot, hogy a kampánynyitó meghívóján tiltott önkényuralmi jelképre, a vörös csillagra emlékeztető – a felét ábrázoló – grafika látható, Kóka János felmutatta a meghívót, és azt mondta, hogy az azon látható csillag nem ötágú és nem is vörös. Hozzátette, hogy az ábra kapcsán biztosan sok áthallással és értelmezéssel találkoznak majd.
A 2010-es országgyűlési választásokra mind a 176 választókörzetben egyéni választókerületi megbízottakat jelöl ki az SZDSZ – közölte Kóka János. Feladatuk, hogy megtalálják a képviselőjelölteket, akiket az SZDSZ elindíthat a választáson.
A népszavazási kampány is szóba kerül az MSZP választmányának ez évi első ülésén, szombaton Budapesten – közölte tegnap Simon Gábor, a testület elnöke. Lapunk értesülései szerint a pártparlament várhatóan elfogadja az összes tömörülés és tagozat országos minősítését, így másoké mellett a miniszterelnök új kabinetfőnöke, Ficsor Ádám fémjelezte, „gyurcsányista” progresszív platformét, valamint a Baja Ferenc vezette és nemrégiben Szili Katalinnal, Juhász Ferenccel, Jánosi Györggyel megerősített szocialista platformét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.