Szocialista kampány

A jó pap holtig tanul. A szocialista, úgy látszik, sohase. Már 2006 forró őszén, amikor a hazugsággal hatalomban maradt MSZP–SZDSZ-koalíció minden erejével – az Őszödi Böszmét megerősítő bizalmi szavazástól a szemkilövő rendőrök bátorításáig – azon munkálkodott, hogy bármi áron bebetonozza magát, látszott: a kormánypártok úgy viszonyulnak a népszavazáshoz, mint ördög a tömjénfüsthöz.
Orbán Viktor bejelentésére reagálva már akkor tücsköt-bogarat összehordtak a koalíció képviselői: Szekeres Imre a referendum kapcsán a kormányzás megnehezítéséről, indulatkeltésről és az érdemi változások megakadályozásáról beszélt; Kuncze Gábor azt kárhoztatta, hogy a fontos kérdések megvitatása a parlament helyett az utcára kerül, Kóka János a külföldi befektetők elriasztásáról papolt. Az Őszödi Böszme, jókora vajmennyiséggel a füle mögött, valamelyest óvatosabb volt, mondván, bízik abban, hogy egy esetleges népszavazáson Magyarország nem ad támogatást ahhoz, hogy „ne csináljunk semmit”. Mindenesetre a megnyilatkozások előrevetítették, az MSZP és az SZDSZ mindent meg fog tenni azért, hogy meghiúsítsa a referendum kiírását. Dacára annak, hogy a Magyar Köztársaságban a népszavazáson való részvétel politikai alapjog; a közvetlen demokráciának a képviseletivel egyenrangú megnyilvánulása. S ezzel a jogunkkal – nem véletlenül – nem csak négyévenként élhetünk. Az idő azokat igazolta, akik tartottak attól, hogy sok víz fog lefolyni a Dunán addig, amíg az állampolgárok alkotmányos jogukkal élve az urnákhoz járulhatnak. Igaz, többek között az Országos Választási Bizottság és Kálmán nyelvész gáncsoskodásainak, valamint anonim Gyurcsány-fanok alkotmánybírósági beadványainak köszönhetően az eredeti hét helyett március 9-én három kérdésben.
Megakadályozni nem, csak hátráltatni tudta a koalíció a népszavazást. Meg kell kérdezni az embereket, ami a közvélemény-kutatási eredményeinek alulmúlásában időről időre rekordot felállító MSZP-nek, illetve az egyszázalékosra zsugorodott, ám az országot tönkretevő ötletekben eminens SZDSZ-nek nem erőssége. Katus fia, Böszme is legfeljebb a gázórát aggódva szemlélő anyjára vagy a villanyt lépten-nyomon égve felejtő Klárára tud hivatkozni, ha köznapi példákkal akarja fűszerezni mondanivalóját.
Ebben a szorult helyzetben nem maradt más, mint a gyurcsányi hazugsággyár csúcsra járatása, jöhet a negatív kampány. Bár a kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy a népszavazásban semleges maradjon, kiderült, a választási értesítő és a kormány Új Magyarország kiadványa esetenként egymásba csúsztatva érkezik a postaládákba. Az adófizetők csaknem milliárdjából készülő nyomdatermék egyébként hemzseg a manipulatív adatsoroktól. Még az is benne van, hogy az orvosok örülnek a vizitdíjnak és a kórházi napidíjnak. Ezt nevezi a szóvivőként legendásan agresszív Gál J. Zoltánt is überelő Daróczi Dávid a kormány tájékoztatási kötelességének, s a népszavazási kampányt a parlamenti választásokkal keverő példázatával rágalmazza nevetségességgel a kabinet törvénysértésére rámutató Fidesz-képviselőt. Az MSZP-nek a hazugságkampányban sokéves gyakorlata van. Elég felidézni, hogy 2002-es alakításáért az augsburgi kamionokat vizionáló Kovács Lászlót és a megtévesztő csekkeket kiküldő Lendvai Ildikót bírósági elmarasztalás illette. Az egészségügyi törvényt megerősítő népszavazás ellen fellépő Szili Katalin is újra kimutatkozott: nem árt emlékezni, ő volt az, aki 2002-ben úgy fogalmazott, hogy „keserű lesz a makói hagyma és a szabolcsi alma is, ha barna kezek szedik le”.
Egyben lehet bízni, hogy a teljes gőzzel beindult hazuságkampányt látva – a szocialistákkal szemben – az emberek tanulnak.