Tabutéma az autonómia

Nem tette jól Bósza János, a dél-szlovákiai területi autonómia szorgalmazója, hogy a decemberben bejegyzett Nomos Regionalizmus Polgári Társulás nevében elsőként a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot hívta ki vitázni az autonómia fogalmáról. A tévévita során Anna Belousová, a nemzetiek és a szlovák parlament alelnök asszonya meg is fenyegette Bószát, hogy betiltatják szervezetét, ami immár meg is történt.

Neszméri Sándor
2008. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bósza Jánosnak a belügyminisztérium már kikézbesítette végzését, amely szerint „a kisebbségek képviselőinek és az alkotmány által meghatározott etnikai csoportoknak a joggyakorlása nem veszélyeztetheti a Szlovák Köztársaság területi egységét, illetve nem diszkriminálhatja az ország többi lakosát”. A belügyi tárca szerint az autonómiatervezetek erre alkalmasak.
A szlovákiai viszonyokat ismerők számára a belügyi tárca döntése nem okozott meglepetést, hiszen a minisztériumban a polgári társulások munkáját az a Vladimír Cecot államtitkár felügyeli, akit a Szlovák Nemzeti Párt delegált posztjára. Őt kereste fel Ján Slota pártelnök, hogy „elbeszélgessen vele a Bósza-féle kezdeményezések veszélyességéről” – mint mondta maga a nemzeti vezér. Slota egyébként „nemzetek közti gyűlöletkeltés” vádjával feljelentést is tett Bósza ellen.
Bósza János a Pátria Rádió magyar adásának nyilatkozva elmondta, hogy döbbenetesnek tartja, amit a „Slota–Belousová nacionalista duó művel az országban”, de leszögezte, nem tudják megfélemlíteni. Azt állítja, hogy a szlovák belügyminisztérium döntése alkotmánysértő és törvényellenes, ezért kihasználja a jog adta lehetőséget, a legfelső bíróságon fellebbezi meg a tárca döntését, de kész akár alkotmánybírósághoz is fordulni.
Nem ért egyet a belügyminisztérium döntésével Miroslav Kusy politológusprofesszor sem, aki szerint az autonómiatörekvés legitim politikai cél, amellyel „nem kell mindenkinek egyetérteni, de betiltani sem szabad egy szervezetet, mert autonómiát akar”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.