Tavaly több mint negyedével nőtt a vállalatok késedelmes hiteleinek összege. A lakossági késéseké még elképesztőbb mértékben gyarapodott, több mint kétszer annyi új lakossági mulasztás volt, mint egy évvel korábban – áll a Központi Hitelinformációs Rendszert működtető BISZ Zrt. hírlevelében.
A lakosság igyekszik figyelmen kívül hagyni a megszorításokat, s kölcsönökkel próbálja fenntartani a korábban megszokott életszínvonalát, a pénzügyi szektor pedig nagyvonalúan asszisztál és hitelez, nehogy komolyabban vissza kelljen fogni a fogyasztást. A kockázat szót, úgy tűnik, sokan szeretnék elfelejteni, mintha csupán elvont, technikai kifejezés lenne – áll a hírlevélben. A hitelinformációs rendszer számai elképesztő tendenciát jeleznek. Az összes lakossági mulasztások száma 54 százalékkal növekedett; 2007-ben több mint 200 ezer új mulasztást regisztráltak, ami több mint kétszerese a 2006-ban bekövetkezetteknek. A havonta keletkező új mulasztások száma az év első felében 10-12 ezer körül mozgott, ám júliusban hirtelen közel 40 ezerre ugrott. A hírlevél készítői szerint egyre inkább felszínre kerülnek a hitelfelvétel feltételeinek lazításából származó problémák. A megszorító intézkedések csökkentik a háztartások ellenálló képességét, így tavaly a kedvező forintárfolyam ellenére is gyarapodott a fizetésképtelen adósok száma. Amenynyiben a lakosságnak az idén komoly forintleértékelődéssel kell szembenéznie, jelentősen megnőhet a hiteleiket nem, vagy csak késve fizető adósok száma – állítja a BISZ Zrt.
Urbán László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a pénzintézet tegnapi sajtótájékoztatóján valószínűtlennek nevezte, hogy a forint árfolyama olyan szintre gyengüljön, ami már jelentős hatással lehetne a visszafizetésre – értesült a távirati iroda. Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban, amikor hónapokra mintegy 10 százalékot gyengült a forint, ennek szinte semmi hatása nem volt a késedelmes hitelekre. Becslése szerint ez a határ mintegy 300 forintos euróárfolyamnál van, de akkor is csak a hitelek néhány százalékát érintené.
A 2006-os forintgyengülésről a BISZ Zrt. hírlevelének készítői is megemlékeznek, s elismerik, hogy nem járt a késedelmes hitelek számának jelentős növekedésével, ám azóta a helyzet nagyon sokat változott, ezért most úgy tűnik, egy 2008-as gyengülést már nem úsznánk meg olyan könnyen, mint tavalyelőtt.
Hiába a Fradi fölénye, az MTK bombagóllal pontot csent a címvédőtől
