A történelmi egyházak közgyűjteményeinek ellehetetlenítése súlyosan érinti a nemzeti kultúrát és a nemzeti kulturális örökség ügyét – mondta lapunk kérdésére Csoma Áron, a református zsinat elnökségének szóvivője. A kormányzat négymilliárd forintot szánt a reneszánsz évre, ehhez képest az egyházak gyűjteményei ebben az évben 325 millió forintot kapnak. Csoma szerint nem nehéz meglátni a tendenciát: az egyházi közgyűjtemények támogatása 2007-ben negyven százalékkal – nyolcszázról ötszázmillióra –, idén újabb harmincöt százalékkal, 325 millió forintra csökkent. – Hangsúlyozni kívánom – tette hozzá –, hogy nemzeti kincseink állagmegóvásáról, őrzéséről és felújításáról van szó. Várjuk a miniszter értesítését az állapot megszüntetéséről. Ettől tesszük függővé bekapcsolódásunkat az évad eseményeibe.
– Részt veszünk a reneszánsz év rendezvényein, de szomorúan vesszük tudomásul, hogy – a gyorsuló infláció ellenére – évről évre folyamatosan és jelentősen csökken a támogatás, legutóbb 165 milliós elvonást tapasztalhattunk. A történelmi egyházak kénytelenek tudomásul venni, hogy a csökkenő állami finanszírozás nem fedezi a közgyűjteményeink fenntartását. Hiller István százmilliót ajánlott fel a reneszánsz év keretéből a történelmi egyházak közgyűjteményeinek. Erről – tudomásom szerint – semmiféle értesítést nem kaptunk – közölte Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ vezetője.
– Az evangélikus egyház komolyan veszi kulturális misszióját, lehetetlennek tartjuk ugyanakkor, hogy az egyházak kezelésében lévő nemzeti kincsek fenntartására egyre kevesebb a pénz – mondta megkeresésünkre Hafenscher Károly, az evangélikus egyház országos irodaigazgatója. A reneszánsz éven részt vesznek, de hangsúlyozzák, hogy gyűjteményeik a nemzet, a köz kulturális javát szolgálják.
– A reneszánsz év elképzelhetetlen az egyházak nélkül. A minisztérium éppen ezért két-három héten belül az ígért százmillió forintból pályázatot fog kiírni az egyházi közgyűjtemények állagmegóvására, felújítására, új kiállítások létrehozására. Erre az összegre csak egyházi intézmények pályázhatnak – tudatta velünk Lengyel Roland, a Reneszánsz Programiroda kommunikációs vezetője.
Wladár Sándor újabb lépést tett az őt ért ordenáré támadás után
