Március 9-én, a szavazás napján – az új rendelkezések szerint – már senki nem vehető fel a választók névjegyzékébe. Emiatt megnőtt a jelentősége annak, nem történt-e hiba a névjegyzék összeállításakor. A választásra jogosultaknak az ellenőrzésben fontos szerep jut. Az önkormányzati miniszternek a választási határidőkről kiadott rendelete szerint a választói névjegyzéket február 20–27. között közszemlére kellett tennie. Ugyancsak a rendelet szerint február 22-ig minden jogosult részére kézbesíteni kellett a szavazás helyéről és időpontjáról szóló hivatalos értesítést. Aki az értesítést nem kapta meg, február 27-én délután négy óráig kifogást tehet a helyi választási iroda vezetőjénél, a jegyzőnél. Előfordulhat, hogy kézbesítési hiba történt, a választópolgár neve szerepel a közzétett névjegyzéken. Ilyenkor a hivatal pótlólag kiadja az értesítést. Ha viszont a választásra jogosultat nem vették fel a névjegyzékbe, akkor a 27-én négy óráig beadott kifogása alapján megvizsgálják a jogorvoslatot. Akit törvénysértően hagytak ki, vagy töröltek a névsorból, azt felveszik a választók névjegyzékébe. Részére kiadják az igazolást. A javított névjegyzék közzétételének határideje március 7-én délután négy óra.
A népszavazás napján is lehet a lakóhelytől távol, más településen szavazni. A szabály azonban most szigorúbb, mint korábban: minden településen, kerületben egy-egy szavazókört jelöltek ki a máshonnan érkezők szavazatainak fogadására. A kijelölt szavazókörök listája az OVB honlapján megtalálható.
Aki március 9-én nem a lakhelye szerinti szavazókörben kíván voksolni, az személyesen vagy meghatalmazott útján március 7-ig kérhet erről igazolást a lakóhelye szerinti jegyzőtől. Levélben a kérelmét úgy kell előterjesztenie, hogy az március 4-én 16 óráig megérkezzen a jegyzőhöz. Akárcsak eddig, most is mód van rá, hogy ha az igazolással másutt szavazni szándékozó személy meggondolja magát, visszatérjen voksolni a lakóhelyére. Az előzőleg már kiváltott igazolását ilyenkor legkésőbb március 6-án 16 óráig vissza kell szolgáltatnia a lakóhelye választási irodájának.
Fleck Zoltán, a hírhedt baloldali jogtudós forradalmat robbantana ki, megfenyegette a köztársasági elnököt is
