A nemzetközi adatforgalmi barangolási (roaming-) szolgáltatások jelenleg lényegesen magasabb áron érhetők el az ügyfelek számára, mint a belföldi forgalomban, s ezt a helyzetet az EU illetékes szervezeteinek képviselői is kritikával illették. A nemzetközi hangforgalomban tavaly nyáron történt jelentős változás az Európai Bizottság rendelkezésének megfelelően, s a felhasználók számára is kedvező változást hozott. A T-Mobile vezetése az idei barcelonai konferencián jelentette be hivatalosan, hogy a szolgáltató csökkenti adatforgalmi roamingtarifáit Európa valamennyi országában, s egységes díjakat vezet be minden adatkapcsolatra: az EU-n belül a mobilinternet használatának díja megabájtonként kettő euró lesz. A tarifák az EU-tagországokban valamennyi hálózaton érvényesek, a T-Mobile azt tervezi, hogy az új árakat az év közepéig bevezeti. A cég bejelentése szerint a nagy adatforgalmat bonyolító felhasználók 15 euróért juthatnak hozzá ötven megabájtos adatátviteli csomaghoz, függetlenül a hálózati szolgáltatótól. Hamid Akhavan, a T-Mobile International vezérigazgatója közölte: az új tarifák kielégítik az ügyfelek igényeit.
Szintén a konferencia eseményei közé tartozott, hogy a T-Mobile és a Yahoo! – a vezető globális internetes vállalat – új stratégiai partnerség létrehozásáról állapodott meg, amely szerint a Yahoo! szolgáltatásait Európa-szerte több millió T-Mobile ügyfélhez juttatják el. „A mobilinternet úttörőjeként és a web’n’walk szolgáltatás kifejlesztőjeként azonnali és közvetlen hozzáférést biztosítunk ügyfeleink számára minden elérhető internetes szolgáltatáshoz, így az információkhoz, tartalmakhoz és közösségekhez is” – mondta Christopher Schläffer, a T-Mobile-csoport termékekért és innovációért felelős vezetője.
A Yahoo! oneSearch megoldása gyorsan és könnyedén kihozza a megfelelő találatokat, a lekérdezésekre azonnali választ ad. A oneSearch hozzáférést biztosít az ügyfeleknek a hírekhez, pénzügyi információkhoz, időjárás-jelentésekhez, fényképekhez, webes megjelenítésekhez és mobilweboldalakhoz. A vállalatok azt tervezik, hogy az új szolgáltatást elérhetővé teszik a T-Mobile minden európai szolgáltatási területén.
A két vállalat a T-Mobile ügyfelei számára olyan további Yahoo! szolgáltatásokat is elérhetővé kíván tenni, mint a Flickr, a Yahoo! Messenger, a Yahoo! Mail, a Yahoo! Weather és a Yahoo! Finance.
Fleck, a hírhedt baloldali jogtudós forradalmat robbantana ki, megfenyegette a köztársasági elnököt is
