Az OMV javaslatokat kíván terjeszteni a Mol április 24-i éves közgyűlése elé. Ezzel az a célja, hogy a magyar cég részvényesei a nagyobb átláthatóság révén jobban megítélhessék a vállalat vezetésének magatartását, és maguk dönthessenek a konszern jövőjéről – szögezte le Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója.
Az osztrák vállalat megítélése szerint a magyar társaság vezetésének bizonyos lépései azt a célt szolgálták, hogy a részvényesek kárára átvegye a cég feletti ellenőrzést – írja a távirati iroda. E helyzet megváltoztatása érdekében az OMV javasolni készül, hogy a Mol különböző társaságokba kihelyezett részvényeire kötött megállapodásokat a közgyűlés után hat hónapon belül mondják fel, s azokat saját részvényekként kezeljék, különös tekintettel a szavazati jog részvényesenként tízszázalékos korlátozására.
Az indítvány arra vonatkozik, hogy a Mol korábban megállapodást kötött több részvényesével, köztük a BNP Paribasszal, az OTP Bankkal, a cseh CEZ energetikai céggel részvényei egy részének kihelyezéséről.
Somlyai Dóra, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: visszautasítják a vállalatirányításra vonatkozó vádakat. Hozzátette: minden 5 százalék feletti tulajdonosnak lehetősége van a közgyűlésre új napirendi pontot javasolni a társasági törvény és a Mol alapszabálya szerint eljárva.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
