Életfogytig tartó börtönt kapott annak a kínai bányának a vezetése tegnap, amelyben decemberben történt sújtólégrobbanás, 105 életet követelve. Az igazgató, a termelési igazgató és az egyik befektető marad holtáig a rácsok mögött, a cég tizennégy alsóbb rangú vezetőjét szintén többéves börtönre ítélték – jelentette a BBC tudósítója. Mint az ügyben lefolytatott vizsgálat megállapította, a Shanxi tartomány Linfen városának közelében lévő Xinyao szénbányában egyszerre több szabályt is megszegtek. Nem volt engedély például a balesetet szenvedett területen munkálatokat végeztetni, másrészt a tiltás ellenére feltárt tárnákban több mint kétszer annyian – 60 helyett 128-an – dolgoztak, mint amennyit a biztonsági előírások megengedtek volna.
Mint arról beszámoltunk, a világon a legtöbb bányaszerencsétlenség Kínában történik. A hivatalos statisztikák szerint évente ötezren vesztik életüket a Föld mélyében, emberi jogi szervezetek azonban úgy vélik, a valós szám ennek kétszerese lehet. Utoljára múlt héten történt hasonló tragédia a kommunista országban, akkor egy disznófarmnak álcázott bányában.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
