Az is közönségcsalogató körülmény lehetett volna, hogy a két együttes keretében csupán egy-egy légiós található, de a jelek szerint a magyar szurkolók már elvesztették bizalmukat, csak akkor moccannak, ha már van eredmény. A 10. percben a Hollandiából viszszatért Hrepka Ádám előtt adódott az első lehetőség; a játékos egyedül állt szemben Sebők kapussal, de megbotlott a labdában. Az MTK válogatott csatára későbbi megmozdulásai sem azt mutatták, hogy a Nijmegen vezetői igazságtalanul küldték haza. A félidő hajrájában például ballal vállalkozott lövésre, de ha Mohl nem állítja meg a labdát, akkor az az oldalvonalnál hagyja el a játékteret…
A Fehérvár eltervezett játéka hamar megmutatkozott, a hazaiak Sitkut akarták megjátszani, aki aztán visszapasszal indította volna az akciót, csakhogy az első negyedórában képtelen volt lekezelni a labdát. Az első futballra emlékeztető jelenetre tizenöt percet kellett várni, szép akció végén Simek lőtte el a labdát, Végh a léc fölé tolta. Az MTK-nál Kanta József feladata lenne, hogy fazont adjon a csapat játékának, ám a társakkal együtt mintha fáradtan mozgott volna. Tekintve a fővárosiak a húsz évet kevéssel meghaladó átlagéletkorát, ez meglepő volt a tavaszi nyitányon.
Szinte természetes, hogy az első gólt óriási hiba előzte meg. A 33. percben Farkas próba, szerencse alapon beemelte a labdát az MTK tizenhatosán belülre, a kóbor játékszer veszélytelennek tűnt, ám Pátkai új szakzsargont alkotva lyukat fejelt; Sitku pedig öt méterről a bal alsóba bólintott (1-0). Még az első félidőben egyenlíthetett volna a vendégcsapat. A 39. percben Szabó Ádám kerülgette a fehérvári lábakat a tizenhatoson belül, mígnem Horváth Gáboréban megbotlott és elhuppant. Solymosi játékvezető 11-est ítélt, amit azonban Kanta a jobb kapufára durrantott.
A második félidőben kidomborodott, hogy az MTK összeszokottabb társaság, ám kevés a pontos helyezkedés, a higgadt adogatás, olykor egy-egy váratlan megoldásra is szükség van. Azaz lenne. A kék-fehéreknél tegnap nem akadt olyan ember, aki ezt a pluszt adta volna. Így jobbára meddő vendégfölényben csordogáltak percek, ami a „Vidinek” tökéletesen megfelelt. Mezey György szakmai igazgató, korábbi szövetségi kapitány ennek ellenére az utolsó perceket feszülten, állva követte a VIP-páholyban, majd az 1-0-s győzelmet így értékelte: „A felkészülés jelentős része nálunk a számlák számolgatásával telt el, jelenlegi helyzetünkben bravúrnak tekintem a sokkal stabilabb MTK elleni sikert.”
Minden csak viszonyítás kérdése. Az alapján, hogy két hónapja a Fehérvár a Sopronhoz hasonlóan a megszűnés szélén táncolt, akkor valóban elismerésre méltó a három pont megszerzése. Ám ez nem lehet örökre hivatkozási alap.
Az Európai Unió tönkreteszi a demokráciát Európában
