Energia Központ: káosz és packázás?

Bodacz Péter
2008. 03. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akadozik a pályázati pénzek kifizetése az Energia Központ Kht.-nál – értesült lapunk a Nemzeti energiatakarékossági programban (NEP–2007) részt vevő olvasóinktól. A legtöbben közülük arra panaszkodnak, hogy bár a szükséges munkálatokat – utólagos hőszigetelést, nyílászárók szigetelését vagy cseréjét – a pályázati kiírásban követelt feltételeknek megfelelően végezték el, és ezt hitelt érdemlően igazolták is, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alá tartozó szerv nemhogy nem fizet, de ügyintézőik is elérhetetlennek bizonyulnak, legalábbis telefonon.
Egy különösen kitartó, neve elhallgatását kérő ügyfél ugyanakkor a hivatal további packázásáról, illetve a pályázati követelmények abszurditásairól számolt be. Tájékoztatása szerint csak az Energia Központ igazgatósági titkárságát tárcsázva sikerült illetékessel beszélnie a kifizetés elmaradásáról, ennek hatására néhány nap múlva levélben hiánypótlási felszólítás érkezett hozzá, amelyben néhány, szavai szerint már a pályázati kiírásnak megfelelően közölt információt kértek ismét, igaz, más adatlapon feltüntetve. – A támogatás lehívásához szükséges papírok és dokumentumok száma csaknem százoldalnyira tehető, az eligazodás egyszerű földi halandónak szinte lehetetlen. Aki erre nincs felkészülve, nyilvánvalóan több hibát is vét, ám több évtizednyi vállalkozói és pályázói rutin után sem könnyű megfelelni a feltételeknek. Ha mégis sikerül, fizetés nem történik, hanem már beadott igazolásokat kér ismét a hivatal, vagy mert káosz van, vagy mert packáznak – közölte tapasztalatait az ügyfél, hozzátéve: dolgozó embereknek nem áll módjukban munkaidőben hivatalba járni.
– Személyes ügyfélfogadásban vagy e-mailben is segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak – közölte megkeresésünkre az Energia Központ igazgatója. Rajnai Attila elismerte, hogy a korábbi évekről áthúzódó kétezer pályázat és az év végén, a beruházások végeztével beadott, több mint ötezer új tender átmenetileg akkora terhelést jelent a hivatalnak, hogy még a telefont sem tudják felvenni. A vezető a konkrét üggyel kapcsolatban a pályázati útmutatóra hivatkozott, amelyben foglaltaknak az ügyfél – szemben annak lapunkkal közölt állításával – nem, illetve nem a formai követelményeknek megfelelően tett eleget, ezért kértek hiánypótlást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.