A pályázati kiírás a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva az idén több újítással egészült ki. A kiírás a kiállítási projekt produkciós vezetőjét kereste, lehetővé téve a jelentkezést építészek, kurátorok, művészettörténészek, illetve művész- és alkotócsoportok számára egyaránt. Újdonság, hogy ezúttal két fordulóban zajlott a pályázat lebonyolítása, megoldva az első fordulót követően a zárt körben zajló prezentációt, illetve a második forduló lezárása előtt az esetleges dokumentációs hiánypótlást.
A produkciós pályázatra kilenc anyag érkezett. Ezt a zsűri eredményesnek ítélte: az építészeti biennále történetében ennyi pályázat még nem érkezett, s e tapasztalat fényében a mostani módszer folytatását javasolja a nemzeti biztosnak. A lebonyolító által felkért zsűri tagja volt Bojár Iván András művészettörténész (Octogon), Boros Géza művészettörténész (Oktatási és Kulturális Minisztérium), Kálmán Ernő DLA építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Nagy Bálint építész (N&N Galéria), Nagy Tamás DLA építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építész tanszékének vezetője, Szemerey Samu (építész, kurátor), Z. Halmágyi Judit DLA építész (EEA Budapest-irodavezető. A 2008. évi, 11. Velencei építészeti biennále magyar pavilonjának nyertes pályázata a Corpora inSi(gh)th-projekt lett, amely a doubleNegatives Architecture nemzetközi alkotócsoport munkája, Július Gyula kurátor vezetésével kerül bemutatásra a velencei magyar pavilonban. A zsűri értékelése szerint a japán, magyar és svájci alkotói együttműködésben létrejövő munka a természeti folyamatok által inspirált sejtrendszerű, alulról szerveződés koncepcióját vizsgálja a hagyományosan tervezői irányítás alatt működő építészet határmezsgyéjén. A pavilon épületére alapuló, abból kinövő modell a közvetlen környezetből vett információk alapján, azokra folyamatosan reagálva, evolúciós rendszerként növekszik, és azokhoz alkalmazkodva hozza meg döntéseit.
A 11. nemzetközi építészeti biennále Out There. Architecture Beyond Building című kiállítása szeptember 14-től november 23-ig tart nyitva a Giardini Pubblici és az Arsenale területén. A szakmai napok szeptember 11–13-án lesznek.
További információ a velencei biennáléról: www.labiennale.org. A magyar pavilon kiállítására beérkezett pályázatok a www.mucsarnok.hu honlapon tekinthetők meg.
Nem áll rosszul a Fidesz
