Folytatódó ellenőrzések a közutakon

Hírösszefoglaló
2008. 03. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Főként az ittas vezetők kiszűrése a célja a rendőrség közúti ellenőrzési akciósorozatának, amely a következő hetekben folytatódik – számolt be a távirati iroda az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakról. Samu István, az ORFK rendészeti főigazgatója az év első két hónapjának ellenőrzési eredményeit ismertetve elmondta, a személyi sérülésekkel járó balesetek száma 19, a halálos baleseteké 39, a közúti balesetekben elhunytaké 38, míg az ittasan okozott szerencsétlenségeké 50 százalékkal csökkent az elmúlt esztendők azonos időszakához viszonyítva. Samu István elmondta azt is, hogy idén szabálysértés miatt 878 vezetői engedélyt vettek el a rendőrök helyszíni ellenőrzéskor.
Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője közölte, hogy március 7. és 21. között a schengeni határokon fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak a vámosokkal és a közútkezelőkkel közösen, így az ittas vezetők és túlsúlyos járművek kiszűrése mellett a sofőrök pihenőidejének betartását, a járművek műszaki állapotát is megvizsgálják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.