Enyhítene az Egészségügyi Minisztérium azon a jogszabályon, amely lehetőséget ad arra, hogy túlzott gyógyszerfelírás miatt szankcionálják az orvosokat, illetve az egészségügyi intézményeket. A jelenleg hatályos rendelet többszöri halasztás után 2008 júliusától alkalmazná a pénzbüntetést azokkal szemben, akik meghatározott tb-támogatott gyógyszercsoportokból az országos átlag fölött rendelnek betegeiknek.
Az érintettek jelenleg is kapnak olyan tájékoztató jellegű kimutatást, amely monitorozza gyógyszerfelírási szokásaikat, s amelyből következtetni lehet arra, hogy a mostani szabályok mellett a háziorvosok 35, az intézmények 44 százaléka számíthatna büntetésre túlzott gyógyszerrendelés miatt. A változással azonban sokkal kevesebb doktornak, illetve intézménynek kell majd ettől tartania.
Lapunk kérdésére az Egészségügyi Minisztériumban megerősítették, hogy terveznek változást a szabályozásban. Mint azt a sajtóosztálytól megtudtuk, a tárca internetes oldalára már fel is kerültek a részletek. Ebből kiderül, változás lehet például, hogy csak az lenne büntethető, aki három helyett négy egymást követő hónapban meghaladja az átlagot. Elkülönülne továbbá a háziorvosok és az intézményi orvosok monitorozása, s módosulnának a büntetés, azaz a pénzvisszatérítés szabályai, illetve az értékelés szabályai is.
Kertai Aurél, a Budapesti Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának vezetője úgy nyilatkozott: hivatalos tájékoztatást nem kaptak a szaktárca elképzeléseiről, és nem látták az új rendelettervezetet sem. Hozzátette: reméli, hogy hatálybalépés előtt elegendő időt kapnak a véleményezésre, hiszen a büntetés leginkább őket, háziorvosokat veszélyezteti. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozást számtalanszor kritizálták, s kérték annak visszavonását, illetve gyökeres átdolgozását, amire eddig a minisztérium nem mutatott hajlandóságot.
Ismert, hogy az elmúlt napokban több kórházban és háziorvosoknál is kötelezővé tették az egészségügyi tárca kampánykiadványát a március 9-i népszavazás kapcsán. Ez gyakorlatilag az SZDSZ érveit tartalmazza, és a vizitdíj, valamint a kórházi napidíj mellett érvel. Arról is beszámoltunk már, hogy a vizitdíj beszedését korábban több háziorvos megtagadta. Tegnap Horváth Ágnes békéscsabai sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy a vizitdíj mellett kampányoló háziorvosok kormányzati presszionálásra cselekedtek volna. Az internetes oldal szerinte civil kezdeményezés.
Menczer Tamás: Magyar Péter Zelenszkij oldalára állt Sebestyén József ügyében + videó
