Uniós forrásból megvalósuló hét magyar nagyberuházás került fel arra a feketelistára, amelyet a Föld Barátai Európa és a Közép-Kelet-európai Bankfigyelő Hálózat a Magyar Természetvédők Szövetsége közreműködésével készített. A listán összesen ötven károsnak nevezett beruházás van, amelyeket az újonnan csatlakozott uniós országokban terveznek, vagy már meg is valósítottak az EU kohéziós alapjából, illetve az Európai Beruházási Bank (EBRD) hiteléből. Magyarországról a 4-es metró, az M0-s keleti szektora, a Duna hajózóútja, a Kis-Balaton fejlesztése, a várpalotai és a hajdúböszörményi hulladékégető, valamint az ECE győri bevásárlóközpontja került fel a feketelistára.
A természetvédők szerint nem új utakat kell építeni, hanem a meglévőket felújítani és a közösségi közlekedést fejleszteni. Hulladékégetőket sem kell létesíteni, hiszen ezekkel növelik a káros anyagok kibocsátását, hanem a szemét keletkezését kell megelőzni. A környezetvédők szerint nem egy elavult útvonaltervre kell metrót építeni, a Dunát pedig nem a hajókhoz kell igazítani, hanem fordítva. Úgy látják, hogy a káros nagyberuházások azért valósulhatnak meg, mert az ezekre vonatkozó hatásvizsgálatok jellemzően már csak az előre meghozott döntések utólagos igazolását szolgálják. Szerintük megfelelő hatásvizsgálattal és vitával meg lehetne találni a jó megoldásokat.
Hengerelt a Paks Kisvárdán, vért izzadt otthon a Puskás Akadémia+videók
