Február 14-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálat az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) nyújtott be kifogást. Jogsértőnek találta, hogy a kormány az országszerte terjesztett Új Magyarország című kiadványban az MSZP álláspontját sulykolja, és a március 9-i népszavazás ellen agitál. Az OVB szerint a kifogás elkésett, a kiadvány ugyanis januárban készült.
A jogvédő szolgálat fellebbezése nyomán a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási tanácsa tegnap azt állapította meg, sem az OVB-nek, sem a bíróságnak nincs jogköre, hogy megítélje az esetet: jogsértőnek nyilvánítsa a történteket, és levonja ennek konzekvenciáit. A kormányra ugyanis nem vonatkoznak a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései. E paragrafusok csak az állampolgárok, a pártok és más jelölő szervezetek magatartását szabályozzák. A kormány mellett az Országgyűlés és több más állami szerv, hatóság sem tartozik a választási eljárás szereplői közé.
*
Gaudi-Nagy Tamás ügyvédtől megtudtuk: a végzés ellen alkotmányjogi panaszt nyújtanak be az Alkotmánybírósághoz (AB). A választási eljárási törvény ugyanis az alapelvek között rögzíti az esélyegyenlőség és a választások tisztaságának követelményét. Ez mindenkire érvényes. Az AB 1997. évi határozata pedig kifejti: sem az Országgyűlés, sem más állami fórumok nem befolyásolhatják tevékenységükkel a népakarat érvényre jutását a kitűzött referendumok esetében. A jogvédő szolgálat álláspontja szerint a kormány jelenlegi magatartása, MSZP-t támogató kampánya egyik kritériumnak sem felel meg. A viszszásságok érdemi elbírálását nem lehet joghézagra hivatkozva elutasítani.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
