Kimért, de éles hangvételű tévévitát folytatott az Egyesült Államok demokrata elnökjelöltségéért harcoló Hillary Clinton és Barack Obama kedd este a clevelandi állami egyetemen. Clinton nagyrészt vetélytársa felkészületlenségére hegyezte ki mondanivalóját, Obama viszont ellenfele pálfordulására hívta fel a közönség figyelmét olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) vagy az iraki háború. Emlékeztetett, míg Clinton korábban kiállt a NAFTA mellett, a volt first lady szerinte most kihátrál a több tízezer amerikai munkahely megszűnéséért felelőssé tett szerződés mögül. Obama az iraki háború kapcsán hangsúlyozta, míg ő kezdettől fogva elutasította az inváziót, riválisa mellette tette le a voksát. Clinton azóta többször kijelentette, ma már másként szavazna. A két szenátor azzal vádolta egymást, hogy hamis képet fest a másik egészségbiztosítási elképzeléséről. Clinton szerint nem igaz, hogy azokra is rákényszerítené a biztosítást, akik nem engedhetik meg maguknak. Obama viszont elutasította, hogy az ő terve 15 millió embert biztosítás nélkül hagyna. Clinton külön bírálta az Obama kampánystábja stábja által terjesztett választási brosúrákat, amelyeket szerinte mintha az „egészségbiztosítók vagy a republikánusok írtak volna”.
Clinton számára nagy a tét. Fiaskója a texasi és ohioi előválasztásokon március 4-én könnyedén derékba törheti elnökjelölti ambícióit.
Meghalt az első magyar DJ, Keresztes Tibor Cintula
