Észak-iraki kurdok egy csoportja a következő napokban Bagdadba utazik, hogy megpróbáljon előrejutni egyes, az ország politikusait megosztó témákban – írta a BBC elemző cikkében. Arab oldalról sokan aggasztónak tartják a kurdok helyzetében Szaddám Huszein bukása óta bekövetkezett pozitív változásokat.
Kitartó tárgyalások és az Egyesült Államokkal ápolt szoros kapcsolatuk eredményeként mára a kurdok jelentős politikai befolyással rendelkeznek Irakban. Kurd származású maga az iraki elnök is és több kurd párt is részt vesz a hatalmon lévő kormánykoalícióban. Jelentős autonómiát élvez az ország északi, kurdok által lakott területe. Számtalan fontos kérdés ugyanakkor továbbra is tisztázásra szorul. Ilyen például az iraki olajipar jövője, Kirkuk olajban gazdag városának státusa, a nemzeti költségvetés, valamint a kurd fegyveresek (pesmergák) finanszírozása. A kurdok és az arabok úgy éltek itt, akár a testvérek, aztán jött Szaddám, és egymásra haragította őket – mesélte a BBC-nek egy teázó tulajdonosa a kurd regionális kormánynak otthont adó Irbil városában. Idős kurd politikusok szerint ez a történelmi hagyaték az, ami a mai napig rányomja bélyegét az iraki politikára. Mohamed Ihszán, a regionális kormány kancelláriaminisztere szerint a síiták félelmei a múltból táplálkoznak, pedig ma már ők alkotják a többséget. A szunniták a jövőtől tartanak, ám nagyszerű múltra tekinthetnek vissza. „A múlt árnyaitól és a jövőtől egyszerre félni kizárólag nekünk kurdoknak van okunk.”
A Huszeint követő időszak kitartó kurd törekvései mögött kétségkívül a korábbi negatív tapasztalatok álltak, ugyanakkor felmerül a kérdés, vajon nem jártak-e túlzott sikerrel. Az iraki kormányt például felháborította, amikor a kurd regionális kormányzat úgy döntött, hogy külföldi cégekkel önállóan köt olajszerződéseket. Bagdad velük szemben táplált ellenérzései a kurdok szerint azonban más forrásból táplálkoznak. Egy idősebb politikus úgy látja, hogy az arab sovinizmus egyre aggasztóbb méreteket ölt. A kialakult politikai hangulat feloldása kapcsán csekély bizakodásra adhat okot, hogy az elmúlt hetekben sikerült a politikusoknak végre megállapodniuk az új nemzeti zászlót illetően. Lekerült ugyanis a lobogóról az a három csillag, amely a kurdok szerint az iraki Bász párthoz volt köthető.
Megépítette a majomkirály autóját a BYD
